Az ólombörtönből kitekintek,
És látom az ólomarcú embereket,
Kik számára ólomnehezen telik az idő
S lelküket Isten ólomból teremtette.
Az ólomlelkű emberek csöndesek,
Szavuk friss-csillogó ólom,
Ólmos fájdalmukban némán
Ólomcseppeket könnyeznek.
Az ólommadár mereven ült,
Az ólomerdő fáján, és nem szólt,
Nem mondta ki az ólomnehéz szavakat:
„Soha már” „Soha már”.
Álmuk ólomnehéz, s bennük
A remények is ólomnehezek,
Életük szürke, nehéz, mint az ólom,
Sírjukon sötét ólomkeresztek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése