A
komp az orrunk előtt ment el. Hatalmas motorjai erőteljes örvényt
hagytak maguk után. A fedélzeten rengeteg autó, teherautó és
persze személyzet, akik sárgászöld fényvisszaverő mellénnyel
jelezték, ők a cég, vagy a tulaj emberei, akik azért vannak, hogy
az utasok és gépjárművek biztonságos átkeléséért feleljenek.
Lassan a hajómotorok zúgását elnyelte a messzeség és magát a
kompot is az alkony ködje. Még legalább egy órát kell várni a
következőre. Sóhajtottam. A hely, ahová bementem, elsőre a Moby
Dickből ismert „Bálna fogadót” juttatta eszembe. Zsivaj,
mindenféle kikötői emberek, nem mind fehéringes tengerész.
Szóval, valami jobbra számítottam. Mint mindannyian. Mit hozhatok?
Kérdezte a pultos. Legyen egy koktél. Mondtam, aztán hozzátettem,
amilyet gondol maga. Bólintott, majd odébbállt, hogy kikeverje a
koktélt. Nemsokára elém tett egy „Orient Expres-t”. Hűha!
Mondta a mellettem ülő férfi a bárszéken. Maga igen nagy utazó
lehet. Kompra vár és „Orient Expres-t” iszik. Miből gondolja,
hogy a kompra várok? Mindenki arra vár itt. Tudja elég sokat
utazom evvel a komppal. És milyen? Unalmas. Szokásos. Mindig
ugyanaz. Itt dolgozom. Várom a műszakom. A magáéval megyek én
is.Tette hozzá. Nagyszerű. Mondtam. Meghívhatom egy italra?
Köszönöm. Amíg a pultos a koktélt keverte beszélgettünk.
Milyen a túlpart? Kérdeztem. Majd meglátja. Ezt én is gyakran
mondogatom. A túlpartról semmi konkrétumom nincs, csupán annyi,
hogy létezik. Én mindennap sokszor átkelek. Ismerem már, mint a
tenyeremet. Tetszik ennek a koktélnak az íze. Gyakran iszik ilyet?
Nem. Nem szeretem a koktélokat. Feleltem. Akkor miért rendelt azt?
Kíváncsi voltam, mi a jó benne? Semmi. Színes, látványos,
kívülről tetszetős, de annyi. És az ízek? Állítólag
harmonikusan vannak összeállítva. Válaszolva a kérdésére,
kezdtem, az jutott eszembe, hogy az emberek szeretik a koktélokat.
Ha nem is inni, de fogyasztják. Összeválogatják mondjuk az
újságokat, a hírcsatornákat, a sorozataikat, amiket néznek, a
barátaikat, ismerőseiket, és még a hitüket is. A hitüket?
Miért? Mi maga? Hittérítő? Olyasmi. Ne hülyéskedjen! Távol
álljon tőlem. A válasz kicsit elbizonytalanította. Zavartan
kortyolt bele a koktéljába. Attól még folytathatjuk a
beszélgetést. Mosolyogtam rá bíztatóan. A koktéljáról.
Nyugtattam meg. Valóban kívülről jól néz ki, de gyenge.
Szerintem is. Majdnem olyan, mintha üdítőt inna az ember. Az
emberek szeretik a külsőleg tetszetős dolgokat a hitéletben is.
De nem evvel van a baj, hanem inkább avval, hogy szabadon
összeválogatják mindenféle vallásból azt, ami nekik tetszik
Kijön egyféle koktélszerű valami, ami a lelkük szomját, vagy
égését, vagy nem tudom mijét csillapítsa. És ez baj? Igen.
Mert? Mert, ha az ember szomjas, nem koktélt iszik, hanem vizet, ami
tiszta. A koktél arra szolgál, hogy jól érezzem magam, vagy
hangulatjavító, ahogy szépen magyarul mondják. Mi ezzel a gond? A
gond ott van, hogy ez a fajta gondolkodásmód, nevezzük
korszellemnek rátelepedett a hitéletünkre. Addig kell a vallás,
egyház, és benne maga Isten, Jézus Krisztus, amíg jól érzem
magam tőle. Afféle „wellness vallásosság” bontakozott ki. Az
milyen? Minden érzékét be akarja vonni a vallásos élmény
megtapasztalásához. Mint a wellnesshétvégén. A zene erősödött
a lokálban, s alig hallottuk egymás hangját. Így közelebb húztam
a székem. Látja, pontosan erről beszélek. Azt szeretnék az
emberek, hogy a vallás ne csak az agyhullámaikat hozza rezgésbe,
mint a zene a dobhártyánkat, hanem legyen egyféle testi - lelki,
esemény. De maguk csak prédikálnak. Nem? De. Sokszor csak úgymond
tanítunk. Kioktatnak. Azt is. De a tanítás már nem kell senkinek.
Mondta lemondóan és ismét belekortyolt koktéljába. Azt
válogatják össze, ami vallásos élményt garantál. Folytattam a
koktélja felé mutatva. Amit a média sugall. Azt gondolják, hogy a
régi kitaposott út talán zsákutcába vezet. Ezért saját maguk
válogatják össze. Persze ennek nem sok köze van a Biblia
Istenéhez. Jézus azt mondta: emberhalászok lesztek, nem
élményhalászok. Elnevette magát. Nagyon találó kifejezés. Nem
a sajátom. Szabadkoztam, egy kollégám írta egyik könyvében. Az
emberek keresik a vallásos élményeket. Olyan ez, mint a maga
kompján a motor. Az hajtja előre a személyiséget. Hová? A túlsó
part felé. Remélem. Maga biztos abban, hogy van túlsó part? Most
már igen. Honnan? Valaki visszajött onnan. Tényleg? Aha. Én még
nem hallottam. Hallotta, csak nem vette komolyan. Hallotta, de nem
hitte el. Hallotta és nem érdekelte. Na ne csúfolkodjon! Eszemben
sincs. És ki az? Jézus Krisztus. Lemondóan legyintett. Ezt már
tényleg hallottam. Nem tud valami újat mondani? A legyintése
annyira őszinte volt. Tipikus. És ez a tipikus jelző volt, ami
fájt. Nem hisz benne igaz? Igaz. Istenben sem. Abban sem. Fél
valamitől? Nem. Nem tudnák olyat mondani, amitől félek. Maguk
mindig a pokollal a halállal fenyegetnek. A megfélemlítés arra
kell maguknak, hogy manipulálni tudják az embereket. Nem tartozik
Isten módszerei közé a megfélemlítés, sem pedig a
bűntudatkeltés. Feleltem. Nem tudja, hol lehet a környéken
deszkát venni? Amikor rám nézett, mintha nem is tudom mit látott
volna. Minek magának deszka, nem utazni akar? Dehogynem. És mihez
kezd a deszkával? Hajót akarok építeni. Nem megyek a maga
hajójával. Ez komoly? Igen. És ért a hajóépítéshez? Nem. De
láttam filmen. Meg egy képen. Hahotázva dőlt hátra, és mivel
nem volt támlája a bárszéknek megkapaszkodott a pult szélében.
Ilyet sem hallottam. Pedig itt nézzen csak szét, elég sok ilyen
ember van. Át akar kelni a túlsó partra, de nem úgy, ahogy
lehetne, hanem, ahogyan ők akarják. Legyen az utazás élvezetes,
ha egy házibulihoz hasonló volna mondjuk. Nem az. Fordult komolyan
a tengerész felém. A kompon szabályok vannak, elég szigorúak,
amiket ha nem követünk kibillen az egyensúlyából és
katasztrófához vezet. Mindenkinek ébernek kell lennie. És az
átkelés nem egy buli. És ha az átkelés buli, kérdeztem, ki fog
a buli végén takarítani? Mert minden buli takarítással ér
véget. Szóval nem akar velem jönni? Miért tenném? Mert az én
kompom készen van. Ki van próbálva. Engedélye van. És
biztosítása is van. Szakképzett személyzete. Ismerik a kikötőket,
az irányt, műholdas navigációs rendszere van. Kiváló motorja.
Kiváló a kapitány is. Mentőcsónakok is vannak. Tudom. De, maga
tudja...A maga döntése. Kifizetem a jegyét. Rendben. Meggyőzött.
Megint nevetett. Most már én is. Jól beszél tiszteletes. Tetszik
a stílusa! Veregette meg a vállam. Mozogjon, mert mindjárt
indulunk. És ne feledje, ki van fizetve a jegy, ne aggódjon
semmiért. A beszélgetésünk nem itt ért véget. Miután
felszálltam a kompra és elindultunk a túlsó part felé,
összefutottam vele a fedélzeten. Na, milyen? Csodálatos. Látni a
túlsó partot. A kikötőből nem látni. Innen a hajóból egészen
más a kilátás. Miért fizette ki a jegyem? Kérdeztem.
Megkedveltem magát. És szerettem volna, ha jól érzi magát az
úton. Nem fél? Cseppet sem. Érezni a biztonságot. Csak jobb,
mintha a maga hajóján jött volna. Messzire nem jutottam volna.
Nevettünk ismét. Már közeledtünk a part felé, amikor ismét
megszólítottam. Feltehetek egy találóskérdést? Amolyan
tengerészest. Persze. Szeretem a rejtvényeket. Hallott már
Tézeuszról? Nem. Még soha. Nem baj. Egy nagy hajós volt régen.
Megkereste az aranygyapjat. Is. Meg megölte a Minotauruszt Krétán.
Á, arra a tehenes részre mintha emlékeznék. Rendben. Nos ennek a
fickónak volt egy hajója, ami már igen elhasználódott. Gondolta
a kikötőben megkéri a hajóácsokat javítsák ki. Eddig érthető?
Igen. Minden korhadt deszkát kicserélni újra! Ez volt Tézeusz
parancsa. Így is tettek. Csakhogy minden deszka korhadt volt, így
az egész hajót újraépítették. Tényleg? Csak a
találóskérdésben. Nyugtattam meg. Aha. Értem. Aztán, a pofa
kifizette és új hajójával elment. A hajóács pedig fogta a régi
deszkákat és ismét összerakta Tézeusz hajóját. Darabról
darabra. Mivel ez a Tézeusz híres fickó volt, azt mondta az ács,
nála van Tézeusz hajója. A kérdés tehát az, kinek van igaza?
Hol van Tézeusz hajója és melyik az igazi? Az új, vagy a régi?
Esetleg mindkettő? A part közeledett. Kezet fogtunk búcsúzáskor.
Amikor visszajövök, megkeresem magát! Kiáltottam oda. Addigra
megfejti? Remélem. Mosolygott vissza.
