Hamu volt a papíron, melyet sodort a szél,
A táborban, az állt: a munka felszabadít.
A tiszt lehajolt érte: talán búcsúlevél.
Vers volt, ígéret, melyet egy gyermekkéz írt.
Holnaptól leszek szomorú, csakis holnaptól,
Hangzott az ígéret a hamuszín táborból.
Talán a holnap jó, talán ott világosabb,
Írta a szív, aki azóta már hamu lett.
Óh, és nem lesz már több okom szomorúságra,
„Szabadként nézett az örökkévalóságra”.
Ma nem leszek szomorú, ma örülni fogok,
„A lator mondhatná, aki a mennybe jutott”.
Talán holnap még sütni fog a nap. Az a nap.
A katona kezében megremegett a lap.
Már nem száll a hamu, győztünk, újra kék az ég,
Csak az Ő kegyelme visz, hogy te is odaérj.
