Szia
papbácsi! Huppant le Kitti mellém. A kőrisfa árnyékában ültünk.
Mit jelent Jézus kezébe tenni az életünket? Semmi felvezetés,
hogy mit csinálsz itt papbácsi, vagy hogy vagy, vagy ilyesmi.
Szerettem ezt a most azonnal választ akarok hozzáállást. Már
megint voltál a gyüliben? Igen. Szeretsz oda járni? Igen is, meg
nem is. Olyan hosszú! Meg nem is nagyon értem. Miért, nem magyarul
beszélnek? De, csak akkor sem értem. Mindig azt mondja a papbácsi
– prédikátor, helyesbítettem - , igen az, hogy mi bűnösök
vagyunk és, hogy tegyük le az életünket Jézus kezébe, meg a
bűneinket a kereszt alá. Én már annyira unom ezt! És tudod mit
érzek még papbácsi? Hogy nagyon rossz kislány vagyok, és nem is
hiszek. Vagy valami ilyesmit. Érted? Értem hát. Nekem nincsenek
bűneim papbácsi, és nem érzem azt, hogy nyomná valami a hátamat,
amit le kellene tegyek Jézus keresztje alá, mint valami nehéz
hátizsákot. Meg azt sem érzem, hogy az életemnek súlya lenne,
hogy beletegyen Jézus kezébe. Olyan megfoghatatlan. Persze mindenki
bólogatott, volt aki még sírt is. Én majdnem elnevettem magam.
Hangosan. Ugyan Kitti, nem szabad ilyet! Jól van, jól van papbácsi,
de miért nem tudnak úgy beszélni, hogy értsem? Értem Kitti és
igazad is van részben, de azért próbálkozunk úgy beszélni,
hogy te is megértsd, meg a többi gyerek is, ne csak a felnőttek.
Ne feledd a felnőttek is voltak valamikor régen gyerekek, és
bizonyára akkor ők sem értették, vagy nem mindent értettek meg
azonnal, csak az évek múltával. Talán amikor az életnek már
lett súlya, meg a bűn is kezdte nyomni a hátukat. Ahogy te
mondanád. A kőrisfának támaszkodtunk és hallgattunk egy sort.
Szerettem ezeket az együtthallgatásokat. Vártunk valamire. De ezt
egyikünk sem merte megfogalmazni. Talán arra, hogy leszálljon egy
angyal, vagy ilyesmi. És most azt szeretnéd, hogy elmagyarázzam,
hogy mit jelent? Kérdeztem, mivel nem szállt le angyal. Aha.
Felelte Kitti és fellelkesedett. Kérsz egy rágót? Igen. Az segít
a gondolkodásban. Emlékszel még a múltkori beszélgetésünkre?
Arra, amikor papírsárkányt készítettünk? Igen. Az nagyon klassz
volt. Elhozod a papírsárkányt? Muszály? Valamit neked is tenned
kell, azért, hogy megértsd az Isten dolgait. De én most fáradt
vagyok. Nem lehetsz soha annyira fáradt, hogy legalább egy keveset
ne gondolj Istenre. Jól van na. Elhozom a papírsárkányt. Röpke
huszonöt perc alatt visszatért a pirosra festett papírsárkánnyal.
Akkor most röptesd meg! Keresd meg a szélirányt! Megnyálazta a
mutató ujját és feltartotta, közben figyelte a kőrisfa
leveleinek lebegését és elkezdte a sárkányt feldobni, hogy
belekapjon a szél. A negyedik próbálkozásra sikerült
felröptetni és kacagva szaladt vele a tisztáson. Felváltva néztem
hol a sárkányt, ami egyre magasabbra repült, hol pedig Kittit, aki
egyre vidámabban, felszabadultabban nevetett. Aztán egyszer csak
megbotlott egy vakondtúrásban és elesett. A sárkány
megkönnyebbülten szökkent feljebb s a zsineget tartó faág
vészesen emelkedni kezdett, miközben a pázsiton pattogva
letekeredett róla a madzag. Papbácsi segíts! Odaszaladtam és
megfogtam az ágat. Nem sok hiányzott volna, hogy elveszítsük a
sárkányt. Nevetve adtam vissza Kittinek a botot a zsineggel és
visszaültem az árnyékba. Fél óra múlva elfáradt és kikötötte
a sárkányt egy faághoz. Lebegett, csattogott a magasban. A levelek
között még láttam a távoli piros foltot a kék égen. Hú, de jó
volt! Még jó, hogy sikerült megfognod papbácsi, másképp
csinálhattunk volna újat. Csinálhattam volna újat.
Helyesbítettem. Ja. Bólintott Kitti. Sajnálom, papbácsi,
megbotlottam egy vakondtúrásban. Igen, láttam. Akkor miért nem
szóltál? Mert nem figyeltél rám. De akkor most beszéljünk a te
kérdésedről. Amit feltettél. Miért kell az életünket Jézus
kezébe tenni? Ugye ez volt? Igen. Az élet ajándék. Mint ez a te
sárkányod. Én készítettem és ajándékoztam neked. Igaz? Igaz,
de én festettem le és...Igazad van. Te színezted ki. De a zsineget
én tettem rá és kiszámoltam a farka súlyát, hogy legyen
ellensúly, hogy szépen repüljön. A madzag a horgony és az
ellensúly is az én feladatom volt. Mindenki szabad akarna lenni,
mint ez a sárkány. Független. Alkotójától. De ezt úgy
értelmezik, mint te a sárkányod esetében. Ne legyen madzag, mert
az nyakörv, ne legyen ellensúly, mert az pedig teher és saját
kezébe szeretné venni az irányítást. De a sárkányod nem tud
magától repülni. Nincsenek szárnyai. Nem arra lett alkotva, hogy
önmagától repüljön. A lebegés, látod megy is egy darabig, amíg
egy előre nem látott külső tényező közbe nem avatkozik. Jelen
esetbnen a vakondtúrás. Miért volt ott? Miért pont akkor
szaladtál neki és botlottál el benne? Ezek érdekes miértek. De
nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani nekik. Az elbotlás
pillanatában kiesett a sárkány irányítás a kezedből. Mit
csináltál? Segítséget hívtál. Engem. Aki csak egy ember vagyok.
Amikor már nagyobb dologról van szó, legyen az az életed, már
Istent hívod segítségül. Jaj Istenem! Kérlek segíts!
Elvesztettem az életem irányítását. És itt jön a válasz a
kérdésedre. Nem mindegy kinek a kezébe teszed az irányítást. De
te ott voltál a közelemben. Úgy van! De, ha a templomban lettem
volna? Amúgy nem lettem volna rossz helyen, de most a helyemen
voltam és tudtam neked segíteni. Még szerencse. De jöhetett volna
egy másik gyerek, aki megfogta volna a sárkányodat és elszalad
vele és kinevet is ráadásul. Akkor mi lett volna? Sírtam volna
papbácsi. Rám bíztad, mert ismersz, mert sokat beszélgetünk és
érzed a szeretetemet, megbízol bennem. Ez a helyzet Istennel is. Ha
közel engeded magadhoz, beszélsz vele, hagyod, hogy ő is
megszólítson lassan érezni fogod a szeretetét és megbízol
benne. De amíg csak információid vannak róla, nem fogsz bízni.
Amíg csak hallgatod a prédikációkat, addig csak unalmas hosszú
beszéd lesz és nem az Ő szava és nem fogod megérezni a
szeretetét. Olyan, mintha nem ismernél. Nem hívtál volna
segítségül, ha nem ismersz. Sok ember nem is ismeri Istent, nem is
hívja segítségül. Csak amikor elszállt a sárkánya, vagy
fennakadt egy fán, vagy lezuhant és összetört. Akkor jött volna
és sorolta volna a veszteségeit. Például így: látta mekkorát
estem?! Hogy elragadta a szél a sárkányomat?! Mennyire összetört!
És erre te mit válaszolnál papbácsi? Azt, hogy látom, hogy nem
kért segítséget idejében. A katasztrófa törvényszerű volt. A
sárkány a repülés törvényeinek engedelmeskedett, majd a
gravitáció törvényének. Nincs ebben semmi törvényellenes. Az
irányitás és az időzítés volt a gond. A vakondot nem
hibáztathatjuk, ő is a biológiai törvényszerűségeknek
engedelmeskedve túrta a vakondtúrást. A körültekintés hiánya
figyelmetlenné, az önbizalom ami elbizakodottságba ment át volt a
gond. Ezért kell Jézusra bízni életünket. Hadd szabályozza,
milyen magasra szálljunk anélkül, hogy elszállnánk magunktól.
Értem. Válaszolta Kitti. És akkor a másikkal mi lesz? A másik
kérdéssel? A bűnnel. Hozz egy darabot a madzagból kérlek! Tépj
le úgy másfél métert nagyjából. Rendben. Addig én egy ágat
vágtam és megpucoltam leveleitől. Mire visszatért a zsineggel, én
is elkészültem. Kezdetleges íjat fabrikáltam, aztán egy
nyílvesszőt is. Tessék, itt az új játékod. Jaj de klassz nyíl!
A nyíl a vessző. Pontosítottam. Próbáld eltalálni a fát!
Megpróbálta, de nem sikerült. Gyere közelebb! Úgy sem. Görbe a
nyílvessző. Igen. Tudom. Ezt akartam megmutatni. A kicsit görbe
nyílvessző nem talál célba. A bűn azt jelenti célt téveszteni.
Ennek következménye a rossz cselekedet. Hazugság, lopás, csalás,
verekedés, ilyesmi. Azért teszel rosszat, mert bűnös vagy, nem
attól leszel bűnös, mert rossz dolgokat csinálsz. Amikor
megszületünk már bennünk van ez. Nem látjuk Istent, nem
érzékeljük a világát, idegenek vagyunk tőle, nem is bízunk és
nem is hiszünk benne. Mindezt tanulnunk kell. A nyílvessző is
ilyen görbe volt. Nem én görbítettem meg. De bicskával
megfaragom, akkor kiegyenesedik, vagy levágom a görbe részt.
Tessék. Most már célba talált. Órákat töltöttünk a
szabadban. Mintha dolgok a helyükre kerültek volna. Ilyenkor az ég
közelebb kerül a földhöz.
