Mi
ez a kopácsolás? Azt jelképezi, hogy elnémultak a harangok. De
mintha lenne egy dallama... Csak ritmus. Jelent valamit? Biztosan.
Amikor gyerek voltam, az iskolában volt egy érdekes játék. És
mint a játékok egy része, ez is arra való volt, hogy megtanítson
valamire, vagy ráébresszen. Le kellett kopogni egy ismerős dalt a
padon. Mondjuk a „Tavaszi szél vizet áraszt”-ot, vagy a „Boldog
szülinapot”. A dallamot le kellett kopogni és a többiek ki
kellett találják, milyen ének ez. A harmincegy tanulóból egy sem
ismerte fel a „Boldog szülinapot” dallamát. Ezen kicsit
elszomorodtam, de nem sokáig, mert a többiek próbálkozása sem
volt sikeresebb. Mire jöttél rá a játék közben papbácsi? Arra,
hogy a fejemben ott van a dallam, én ismerem, tudom, de vajon át
tudom-e adni másoknak, felismerhető formában? De nem sikerült.
Kopácsolásnak hangzott a dallam. Érted? Értem. Kopácsolásnak
hangzik ez a deszkaütögetés, mégis van üzenete. Tartalma. Aki
megbízta őket, bizonyára tudta, mit jelent. De nem valószínű,
hogy azoknak a gyerekeknek, akik ott aprópénzért félóránként
váltva egymást kopácsolnak, elmagyarázta volna. Nagypéntek van.
Jézus halálának napja. Kicsit szégyenlősen mondjuk, félve,
nehogy valaki félreértse, vagy furcsán nézzen ránk, hogy „Jézus
halálának ünnepe”. A megváltásunk ünnepe. Nekünk ünnep.
Azért, mert Jézus halála számunkra győzelem, ünnep, örömhír,
mert győzelem a halál felett. Nem fogunk meghalni? De a tata
meghalt. Én láttam. Nem mozgott. A mama azt mondta, hogy csak
alszik, de én tudtam, hogy meghalt igaziból. Nem csak úgy
csinálta, mint a filmeken. Elmosolyodtam. Még sohasem hallottam
ilyen kedvesen beszélni a halálról, meghalásról. Gyermeki
őszinteséggel. Ádám óta mindenki meghal. Értem papbácsi. Még
te is? Lehetséges, ha nem vigyázok. Nevettünk. De egyszer azt
mondtad a templomban, mármint a tiétekben, a tornyosban, hogy Jézus
a második Ádám. Ezt nem értettem. Kettő volt belőle? Nem. Nem
úgy kettő, vagy második. Akkor? Vissza tudsz emlékezni Ádám és
Éva történetére? Igen. Azt hiszem. Bár, egy kicsit
elfelejtettem. Na! Ki volt neked a papod? Hát nem tanította meg
neked? Te voltál, papbácsi! Akkor, ne hozz rám szégyent. Volt egy
kert, amit Isten ültetett. Aztán, volt a közepén két fa. Az élet
fája és a jó és rossz tudásának a fája. Isten azt mondta az
első emberpárnak, vagyis Ádámnak és Évának, ha esznek a fa
gyümölcséről meghalnak. Nagyon jó Kitti! Eddig jól emlékszel.
Mi lett tovább? Éva elment és szakított a fáról? Melyikről? A
tudás fájáról. Ki mondta neki, hogy szakítson? Ádám? Nem. A
kígyó. A kígyó ki volt? A kísértő. Aztán adott Ádámnak is
a gyümölcsből. Jól van. Ezt én tanítottam neked? Igen,
papbácsi. Hol? Itt a fa alatt. Azt mondtad, hunyjam be a szemem és
képzeljem el. Elképzeltem. Éva felébredt egy reggel. Gondolta
visz Ádámnak friss gyümölcsöt reggelire. A kert közepén egy
gyönyörű tó volt. Annak a közepén egy sziget. Legalább is én
így képzeltem el. A szigeten volt a két tiltott fa, hogy azért ne
lehessen olyan könnyen megközelíteni. Éva beúszott a szigetre.
Isten Ádámmal beszélt, amikor megtiltotta a fákról való evést.
Azt hiszem Ádám elmondta Évának, hogy nem szabad enni a fákról,
vagyis csak arról a kettőről nem, de lehet nem hitt neki, vagy nem
volt elég meggyőző. Nem volt elég meggyőző? Ismételtem el a
mondatot, mint egy vízhang. Vagy az is lehet, hogy Éva
elfelejtette. Elfelejtette. Ismételtem megint elgondolkodva. Érdekes
meglátásai vannak. Gondoltam. Szóval szakított a fáról. A kígyó
meggyőzte Évát. A kígyók nem beszélnek papbácsi. Ezt mindenki
tudja. Igazad van Kitti. Valóban nem beszélnek. Ezt az is tudta,
aki leírta a történetet. Lehet a kígyó nem hús-vér állat
volt, az is lehet csak látomásban, vagy álomban jelent meg. De Éva
ébren volt. Igen, persze. Nem a látvány, hanem a beszéd győzte
meg. A kísértő beszéde, szavai. A kísértés, a csábítás
mindig kívülről jön. Nem belülről. Az embert Isten jónak
teremtette, nem belőle jön a kísértés. Nem benne van a rossz
forrása. Ádám, miután látta, hogy Éva nincs mellette,
keresésére indult. Folytatta a történetet Kitti. Meglátta a
tiltott fáknál a tó közepén. Megijedt. Utána úszott. Éva már
beleharapott a gyümölcsbe. Ádámnak eszébe jutott Isten szava.
Meghalsz! Annyira szerette Évát, hogy ő is beleharapott. Tudta,
Éva meg fog halni, nem akart nélküle élni, követni akarta a
halandóságba. Bólogattam. Nagyszerűen meséled a történetet.
Talán jobban is, mint én. El kellett hagyniuk az Édent, mert nem
hallgattak Istenre. Szóval szeretetből fogadta el a gyümölcsöt?
Igen, szerintem így lehetett. Mondta Kitti. Akkor megvan a válasz a
kérdésedre. A második Ádám. Jézus is szeretetből magára vette
az emberek bűnét, hogy ne haljunk meg, hogy Jézussal élhessünk
az örökkévalóságban. Isten igazságos. A bűnt meg kell
büntetni. Ez volt a halál. De meg akarta menteni a bűnöst. Mi nem
tudnánk megmaradni az utolsó ítéletben, bármennyire is jók
vagy, meg szeretetre méltóak vagyunk. Jézus ezt mondta. Büntess
meg engem Atyám. Meghalok, hogy ők élhessenek. Ezért a második
Ádám. Az első Ádám természete örökletes. A lázadás, az
engedetlenkedés, önfejűség. A második Ádámé is örökletes.
Aki hisz Jézusban a jézusi természetet örökíti tovább
lélekben, nem testben, vagy testileg, mint a géneket. Amikor ezt a
kopácsolást hallom, eszembe jut az az iskolai nap, amikor le
kellett kopogni egy dalt. Miért nem ismerték fel a dallamot? Azért,
mert én tudtam ugyan a dallamot, de elfelejtettem azt, milyen volt,
amikor még nem ismertem. Vissza kell gondolnom arra, milyen volt,
amikor még nem hittem Jézusban. Bejön valaki a templomba, aki
semmit sem tud Istenről, Jézusról. Én sokat tudok és azt
feltételezem, hogy mindenki tud valamennyit róla. Ez olyan, mint
amikor hallod a dallamot a füledben. Lekopogod, de a hallgató csak
bizonytalan morse jeleket hall. Nem jön át a dallam. Vagyis nem
minden esetben. Ezért nem értetted a második Ádám képet. De
most már értem. De papbácsi, amíg nem szakítottak a tudás
fájáról, addig nem tudtak semmit? A kérdés jogos. Szép kérdés.
De ki teremtette Ádámot? Isten. Agya is volt Ádámnak? Igen. Akkor
bizonyára a legokosabb ember volt a Földön, mert százszázalékosan
kihasználta az agyát. Nem úgy, mint mi. Gondold el, egy délután
nevet adott az összes állatfajnak. Ez időben bele is fér, ha
gyorsan beszél. Nevettünk. A tudás fája, ahogy mi használjuk
félrevezető. Ezért kell kimondani: „a jó és rossz tudásának
fája”. Kitti, volt valami rossz az Édenkertben? Nem. Minden
tökéletes volt papbácsi. A jó és rossz tudásának fájának
gyümölcse arra tette képessé az embert, hogy megismerje a
rosszat. Lehetősége és szabadságában állt megismerni a rosszat.
Isten nem akarta, hogy megismerjük mi a rossz, fájdalom,
szomorúság, bánat, gyász, betegség, magány. De Ádám és Éva
megismerte. Ezt választotta. Jézus, a második Ádám ezt a rossz
döntést akarja helyreállítani. Hogy megismerjük a jót. A
tökéletest, örököljük a legjobbat, az örök életet. Ezt
szabadságunkban áll választani. Mint az első történetben is, ha
választod az örök életet, mások is vágyakozni fognak rá. Csak
mesélj, vagy kérdezd meg osztály társaidat, milyen lenne, ha
örökké élnének? Mit tennének? Milyen érzés lenne? Milyen
terveik volnának? Isten ma is azt akarja, hogy csak jól érezd
magad. Boldog legyél. Örvendezz. Soha nem akarta, hogy megismerd,
milyen a szomorúság. Érted? Értem papbácsi. Ezért kopácsolnak
ma. Tudod mire hasonlít papbácsi ez a kopácsolás? Mire?
Szívdobogásra. Mintha Jézus szíve dobogna. Hirdeti, hogy nem
tudták megölni a katonák. Ő él!
