A
túlparton bárányok legeltek. Egy görög pásztor támaszkodott
botjára, a semmibe meredt tekintettel, amit szakszóval „végtelenre
állított fókusznak” neveztem magamban. A komp nemsokára
megérkezett. Sikerült megfejteni a találós kérdést? - kérdeztem
a matrózt. Van egy válaszom. Nem biztos, hogy a helyes válasz,
vagy az, amire számított. Tudja, utánanéztem. És diadalmasan
mutatott zsebéből kihúzott okostelefonjára. Csak nem azt akarja
mondani, hogy leguglizta? Kérdeztem megvetően. Ma már nem
vásárolnak lexikonokat az emberek. A világháló megjelenésével
szinte értelmetlenné vált az ismeretek ilyenfajta tárolása és
keresése. A lakásaink sem olyanok, ahol masszív polcok vannak
roskadásig megrakott vászonkötetekkel. Ha az ember bérel egy
garzont, a glettelt falba nem tud olyan polcot becsavarozni, ami a
Britannica Hungarica-t kibírná, vagy Dumas összes műveit, esetleg
Victor Hugo-t. Az internetkábel viszont szinte észrevétlenül
meglapul a küszöb és az ajtófélfa mögött, akár csak a kígyó
a tudás fájának törzsén. A falra pedig egy plazmatévét
csavaroz fel, nem pedig könyvespolcot. Ledes tévét. Javított ki a
tengerész. A plazma már kiment a divatból. Elnézést.
Szabadkoztam, miközben igyekeztem rá figyelni. Nos, szerintem a
helyes válasz az, hogy a valódi Thézeusz hajó az új. Miért?
Kérdeztem kissé akadékoskodva, valamiféle akadémiai érvelést
várva. Mert Thézeusz hajóját nem a deszkaanyag külső állapota
határozza meg, hanem a rajta, illetve benne jelenlevő tulajdonos.
Elismerően bólintottam. Tökéletesen megválaszolta.
Tényleg?
- kérdezte hitetlenkedve miközben felváltva nézett
okostelefonjára és rám. Nem számítottam arra, hogy elégedett
lesz a válaszommal, sőt meg voltam győződve, hogy ki fog nevetni
és majd kioktat. Nem. Tényleg jó a válasz. A lényeget ragadta
meg. Szívből örülök. Mosolyogtam rá. És nem baj, hogy
rásegítettem a guglival? Nem. Egyáltalán. Nem volt megtiltva a
játékszabályokban. Tényleg nem. Bólintott. Régen az volt, hogy
a tudás, az ismeret, maguk a módszerek a tanárok, professzorok,
tudósok, papok tulajdona volt. Ma már ez nincs így. Az információ
áradatát éljük, és bárki hozzáférhet. Inkább a válogatást,
a szűrést és mederbe terelését az ismereteknek kell
megtanulnunk. Miért tette fel ezt a kérdést? A válasz miatt. Az
egyház is hajó. A templomoknak is van hajója. Még kereszthajója
is. Ami a világ tengerén úszik. Az árboca Krisztus keresztje, és
csak akkor halad előre, ha a Szentlélek szele fúj a vitorlákba.
És, ha szélcsend van? Akkor húzzuk az evezőket. Mosolyogtam.
Emlékszem, egyszer Cook kapitány szélcsendes övezetbe került.
Valami szigetek között volt talán. Hónapokig. Majdnem éhen
haltak. De jól mondta. A thézeuszos választ. Nem a falak teszik
hasznossá, használhatóvá, hanem a jelen való tulajdonos. A
dokkban maradt régi hajó, amin már nem volt Thézeusz jelen, egy
használhatatlan makett volt. Nem bírta volna ki az utat semmilyen
partig. A hullámok szétszedték volna. Csak a nagy kalandor emlékét
őrizték. Viszont új kalandokra, új utakra már nem lett volna
alkalmas a hajó. Tudja, hogy sejtjeink folyamatosan cserélődnek?
Igen. Hallottam róla. Hétévente. Akkor melyikünk sz igazi énünk,
a hét évvel ezelőtti, vagy a jelenlegi? Akkor mi magunk vagyunk
ez a feladvány. Meséljen, milyen volt a túlsó parton? Közben a
motorok felbőgtek
és elindultunk visszafelé. Csodálatosak ezek a nyájak itt. Igen?
Ezekről is van egy találós kérdése? Nem. Nem egészen. Figyelje
csak őket, milyen nyugodtak. Milyen békésen legelnek. Vajon
miért? Mert ostobák. Ismerős ez a „nyájszellem” kifejezés.
Fordultam oda a matrózhoz. Meg ez az „ostoba” kifejezés is
nagyon jellemző. A világ lenézi a keresztényeket. Nyájszellem.
Mondja. És mintha az ostoba ennek szinonimája lenne. Talán abból
fakad, mert rosszul értelmezik a szabadságot. Hogyan? Maga nem
szeretne szabad lenni? Az vagyok. De kérdezek valamit. Nem találós
kérdés. Szokta nézni az Animal Planetet? Néha igen. Figyelje meg,
amikor mutatják mondjuk a zebrákat. Szépek. Szabadok. De, amikor
közeli képet mutatnak, figyelje meg, hogy van bennük valami
zavaró. Nyugtalanító. A füleik állandóan figyelnek, a
tekintetük riadt, izmaik feszültek az állandó készenléttől,
ugrásra, menekülésre készen, orrlikaikkal állandóan a támadó
ellenség szagát keresik, figyelik. És valóban, előbb-utóbb
felbukkan egy párduc, gepárd, vagy a folyóból egy krokodil és
mindjárt a békés idillikus kép vérvörös csatatérré változik.
És átkapcsolunk egy másik csatornára, ahol mondjuk síugrást
közvetítenek. Mit akar evvel mondani? Figyelje csak ezt a
„mioritikus teret”. Mondtam Lucian Blaga kifejezésével tarkítva
mondatomat. A mi háziállataink nem olyanok, mint az előbb említett
szabad állatok. Nézze csak meg ezeket a bárányokat. Sugárzik
belőlük a nyugalom és a békesség, amit oly gyakran tunyasággal
és ostobasággal kevernek össze. A mai emberek a pihenést
passzivitásnak élik meg. Ha nem pörögsz, nem vagy senki, nem vagy
hasznos, nem vagy jó semmire, haszontalan vagy. Egy Athosz hegyi
szerzetesről olvastam, amikor megkérdezték, hogy mit csinál egész
nap, mi haszna van az egész napos imádkozásának, ezt válaszolta.
Én nem ülök, hanem utazom. Utazáskor mi állunk, mutattam
magunkra, a hajómotor pörög. Ráhagyatkozunk a hajó erejére. A
saját magunk körüli pörgés nem valószínű, hogy előremozdítana
bennünket. Mármint a tálsó part felé. A bárányok belevesztek a
ködbe. Nincsenek karmaik, szarvaik, éles tépőfogaik, folytattam.
Nem tudják magukat megvédeni. Izomzatuk is elég gyenge a gyors
futáshoz, a meneküléshez. Egész egyszerűen rá vannak utalva a
pásztorra. Azért olyan nyugodtak, mert a pásztor figyel, őrködik
felettük. Ők a pásztor tulajdonai. Ő elvezeti őket a legelőre,
aztán a karámba. Az otthonukba. Most lejár a műszakja igaz? Igaz.
Felelte mosolyogva. És mit csinál? Hazamegyek. És a lakás mitől
otthon? Mert várnak rám. Ott van a családom. A szeretteim. A
tárgyaim, amelyeket megszoktam. Ahol lazíthatok. Önmagam lehetek.
Ahol boldog vagyok. Tudja miért görbe a pásztorbot? Hogy amikor
elfárad a pásztor, tudjon rá támaszkodni. Nem. A kampós vége
arra szolgál, hogy beakassza a bárány lábába, hogy ha az ki akar
szökni a nyájból, vagy beesik egy gödörbe, sziklapárkányra
megmentse. Ekkor a pásztorból megtartó lesz. A bárány nem tud
kapaszkodni. Nem ismeri az úgynevezett „tűzoltófogást”. Csak
ráhagyatkozik a pásztorra. Közben megérkeztünk a kikötőbe. A
tengerész felesége ott integetett a parton. Látja, az otthon maga
elé jött.
