Tamás
vasárnapja volt. Hitetlen Tamásról prédikáltam akkor. Még
rajtam volt a papi civil, éppen átöltözni indultam, amikor
megszólalt a csengő. Szofiával egymásra néztünk. Már három
hónapja készülök elemeket venni a csengőbe, de nem sikerült.
Most mégis megszólalt. Megjavítottad a csengőt? Kérdezte. Nem.
Válaszoltam kissé bűntudatosan. Úgy látszik húsvét után még
a halott, elnémult csengők is megszólalnak és életre kelnek. A
kulcsaimat csörgetve kimentem a kapuhoz. Amikor megláttam azt
hittem csak álom. Majdnem a kapuig húzott az autójával. Gyönyörű
darab. Jaguár. „E” tipusú. A hatvanas évek közepén
gyártották. Hathengeres 4200 köbcentis motorral. A hangja
utánozhatatlan. A férfi megvolt már jóval ötvenen túl.
Aranykeretes szemüveget viselt, szürke zakó, fekete magas nyakú
garbó és farmernadrág. A haja fekete, választékkal. Az arcán
szinte sehol egy ránc, sem szakáll, sem bajuszt nem viselt. Akire
így hirtelen hasonlított, az Superman volt, amikor civilben volt.
Clark Kent. Ha jól emlékszem, így hívták, amikor éppen nem a
világot menti meg. Kezet nyújtott, aztán, amikor látta nem
fogadom, elnevette magát. Elnézést kérek, elfelejtettem, hogy
világjárvány van és nem foghatunk kezet. Bocsásson meg, hogy
ebédidőben alkalmatlankodom, de megengedné, hogy megnézzem a
templomot? Igen. Fáradjon be, kérem. Éppen most készültem
bezárni. Nagyon drága karórát viselt, ami nem csak az időt
mutatta, hanem még egyéb tárcsák is voltak. Kicsit a vízórát
juttatta eszembe. Bementünk a templomba. Felkapcsoltam a világítást
és az oltár mögé mentem, hogy a fényeket felkapcsoljam. A férfi
megállt a padsorok között. Elolvasta a feliratot, amit
felújításkor felfrissítettünk, aztán rám nézett. A nevem
Eduard Schwartz. Itt születtem Kapuson. Anyám szász volt, apám
magyar. Én ide jártam hittanra, aztán itt konfirmáltam. Mondja
csak, hogy is hívták az öreg papot? Fóris. Igen-igen Fóris
tiszteletesnél. Ő nagyon jól beszélt szászul. És mindig
olvasott nekünk a héber Bibliából. Mi pedig csodáltuk, hogy hogy
lehet azokat a furcsa ákombákomokat kiolvasni. Még emlékszem is
az egyik versre: Böresit báráh Elohim et hassámaim, vöet háárec.
Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a Földet. Így van? Így
van. Bólogattam. Ha megkérdezhetem mivel foglalkozik? Ó, persze.
Most Badenwürtenbergben élek. Asztrofizikus vagyok. Doktoráltam is
belőle. Utazgatok egy keveset és szerettem volna betérni ide a
volt templomomba. Kellemes emlékek fűznek ide. Megtenné, hogy
készít rólam egy képet? Igen. Drága, utolsó szériás Huawei
telefonja volt, a négykamerás. Középre állt be, ahogy Jézus
tette a tanítványok körében, a feltámadása utáni nyolcadik
napon. Az egybeesés mosolyt fakasztott az arcomon. Kicsit pózolt,
ez még inkább azt az érzést keltette bennem, hogy egy gazdag
kivándorolt hazánkfia, aki egy nagy beképzelt pojáca. De
mosolyogva készítettem róla pár felvételt, hogy látszódjék az
oltár. Hátha tesz a perselybe egy nagyobb papírpénzt. Gondoltam
velemszületett naivitásomból kifolyólag. Szóval asztrofizikus?
Próbáltam felvenni a beszélgetés fonalát. Van egy kollégám,
aki szereti a csillagászatot. Van is egy tükrös teleszkópja, meg
nekem is van egy Kepler típusú távcsövem. Azzal szoktam kémlelni
az eget. Legyintett. Azok kindertojások. Kindertojások?! Ismételtem
meg halkan a szót. Igen. A mélyűr, az az igazi kihívás. A
rádiócsillagászat és a Hubble, meg a Kepler teleszkópok.
Gyönyörű ott fent. Igen. Gyönyörű. Mondtam határozottan, de
mint lelkész és nem mint csillagokat bámuló és űrhajózásról
álmodozó kisiskolás. Tudja, a naprendszeren kívül a mélyűrben
bármi lehet. Odakint. Ahogy mondjuk. Egy kutatási programot vezetek
Badenwürtenbergben, aminek a „Lucifer” nevet adtam. Találó
név. Mondom. Lucifer azt jelenti fényhozó. Próbáltam lombos
műveltségemet meglobogtatni, de féltem, hogy újabb legyintés és
kindertojásozás lesz a reakciója ennek a Rokefellernek, így hát
nem feszegettem a teológiát. És milyen érzés újra a régi
templomban? Újra érzi a gyermeki hitet? Próbálkoztam ismét egy
naiv érzelgős kérdéssel. Nézze tiszteletes úr, én kijártam
már a templomot. Ismerős mondat. Gondoltam. Sokan vannak így. Nem
maga az egyedüli, aki így érzi. Mint az elemi iskolát kijárja.
Megtanul pár bibliai történetet, néhány aranymondást, éneket
és azt gondolja elég a jézusozásból, és valami komolyabb
dologgal akar foglalkozni. A templomot meghagyja az öregeknek, meg a
hátrányos helyzetűeknek. Ahogy mondja tiszteletes úr. Én
elvesztettem a hitemet. Vagyis valójában nem is érzem, hogy valaha
is szükségem volt rá. Gondolom a Jaguárt nem a Badenwürtenbergi
katedrális oltára előtt térdepelve imádkozta ki. És mikor
veszítette el a hitét? Itt a templomban. Amikor konfirmációra
készültünk már nem voltam hívő. Megkonfirmáltam, hogy a
szüleim, és főleg nagyanyám, aki mélyen vallásos volt,
elégedett legyen, aztán végleg sutba dobtam a Szentírást. Pedig
Fóris tiszteletes úr még egy idézetet is írt bele nekem és
folyton azzal untatott bennünket, hogy naponta kell olvasni a
Bibliát, mert az az élet kenyere, nem pedig csak ünnepnapokon,
mint a tortát. És erről mi a véleménye? Kiábrándultam a
kereszténységből. Meg is fogalmaztam magamnak egy hitvallást.
Kíváncsian hallgatom. Szerintem, ha keresztény vagy, akkor abban
hiszel, hogy valami kozmikus zsidó zombi örök életet adhat neked,
ha szimbólikusan eszel a húsából és telepatikusan megüzened
neki, hogy elfogadod őt mesterednek, és aki így cserébe
eltávolíthatja a gonoszt a lelkedből, ami azért került oda, mert
egy oldalbordából lett nőt meggyőzött egy beszélő kígyó,
hogy egyen a zsidó zombi apjának a varázsfájáról. Ez úgy
gondolom teljesen hihető és cseppet sem nonszensz. Ez az én
személyes véleményem a kereszténységről. Nézett rám
gunyorosan az aranykeretű szemüvege fölött. Nézze ezt az
oltárképet. Mondtam. Ezen nem úgy tűnik Jézus Krisztus, mint
valami zombi. Csóválta a fejét. Szánalmas. Nem látok itt csak
egy szerencsétlen kivégzést. Igen. A világ azt látja. De ez nem
kivégzés. Jézust nem lehet megölni. Ő odaadta az életét.
Letette az életét, azért, hogy önnek és nekem örök üdvössége
legyen. Tiszteletes úr, ebben már csak maga hisz. Én nem kértem
senkit, hogy haljon meg értem. És az örök életre sincs igazából
szükségem. Nagyon jól érzem magam ebben. Odaát meg rózsaszín
felhőn ülni és hárfázni, nos nem az én stílusom. Figyeljen rám
tiszteletes, maguk egy olyan bölcsőt ringatnak, amiből már rég
kiesett a gyermek. Sajnálattal hallom, hogy ezt mondja. Pedig
csodálatos ez a templom. Bizonyára nem látta a kölni dómot, vagy
a Notre Dame-ot. Azok magasztos templomok, de csak a túristák
látogatják. Itt hányan járnak templomba még? Van amikor
tizenöten is vagyunk. Lefelé nézett a szőnyegre. Annak idején
amikor én is ide jártam, délután voltak hatvanan. De annak a
világnak már vége. Valóban vége. De kezdődik valami új, valami
más. Feleltem. Miért jött akkor be, ha nem hisz, ha a templom nem
jelent magának semmit. Emlékezni? Olyasmi. Azon gondolkodtam, hogy
gyermekként hogy hihettem ezekben a dolgokban. Mára már csak egy
tornyos babaház, úgy látom. Ön tiszteletes úr felveszi a színes
ruháit, mint valami jelmezbálba és ott forgolódik az oltárnál,
mint a tojósgalamb, s azt gondolja, ettől az egyszemélyes
showműsortól majd jobb lesz a világ. Ez sem fog tenni a perselybe.
Gondoltam kicsit szomorúan. Tudja, azért vannak szent dolgok. Isten
szent. Én nem látom ezt a szentséget. Pedig különleges
távcsövekkel kutatjuk az űrt. Semmit sem látok odafent, ami
hasonlítana a mennyországra, vagy angyalokra. Az Isten országa
közöttünk van. Elmosolyodott. Azért van annyi árvaház,
aggmenház, abortuszklinika, börtön, mert Isten országa közöttünk
van. Nevetséges, amit mond tiszteletes úr. Ismeri azt a Zorán
dalt, hogy: Kell ott fenn egy ország? Igen. Feleltem. Csakhogy míg
maguk arról énekelnek, hogy kell ott fenn egy ország, mi itt a
templomban arról, hogy van egy ilyen ország. Azért nagy különbség.
Mondja, hisz maga valamiben? Nem. Nem hiszek semmiben. Sohasem
éreztem azt, hogy valaha is szükségem lett volna az ön Istenére.
Nagyon jól elboldogulok magam is. Látja, telik Jaguárra. Látom.
És mi lesz, ha megöregszik, vagy ha meghal. Mi legyen? Semmi. Nem
foglalkozok vele. Halott még nem maradt temetetlen. Azért jöttem
be a templomba tiszteletes, mert itt vesztettem el a hitemet.
Rámutatott az oltárra. Látja azt ott fent? Igen. Az istenszem.
Belőle árad a dicsőség. Azok a fénysugarak Isten dicsőségét
jelentik. Kezdtem belemelegedni a magyarázatba. Úgy mondják
héberül... Kábód. Mondta Eduard Schwartz. Fóris tiszteletes ezt
is megtanította nekünk. És látta már ezt a fényt? Kérdezte.
Nem. Isten dicsősége nem optikai jelenség. Valóban nem az.
Optikából doktoráltam. Tudom, mi a szemfényvesztés. Miért lett
asztrofizikus? Tetszett az ég. Fóris tiszteletes tanította nekünk
a teremtés történetét. És amikor arról beszélt, hogy Isten azt
mondta legyen világosság és lett, majd csak a negyedik napon
teremti meg a napot és a holdat, azt kérdeztem, hogy addig mi
világított, amíg nem volt nagy világító test? A növények már
léteztek, hogyan maradtak fény nélkül életben? És mi volt a
válasz? Kérdeztem. Egy hatalmas pofon. Hogy ne kérdezzek
ostobaságokat. Ami itt van az úgy van és kész. Ekkor vesztette el
a hitét? Igen. Különbség van a fény és a fényforrás között.
A fény szava...tudom, „ór” és a fényforrásé „máór”.
Volt fény, de nem volt fényforrás az első három nap. Isten a
szavával megteremti az elektromágneses sugárzást, az energiát.
Tudatosan teremti a napot később, hogy az emberek megtanulják, nem
a napot kell imádni, hanem Istent. Én így szoktam magyarázni. És
nem pofozkodom. És azt nem mondta, hogy azért nevezik a
világegyetemet Univerzumnak, mert benne van az, hogy Isten az Ő
szavával, igéjével teremtette a világot: uni verbum? Lehet, hogy
mondta, de én akkor már döntöttem. Mi mellett? Amellett, hogy
kezdetben volt a nagy semmi, ami forgott és a nagy nyomástól
felrobbant és ebből lett a világegyetem? Ezt nevezik maguk
tudománynak? Vagy, hogy esett az eső egy kőre és ebből lett a
szerves anyag? Ugyan már! Hisz a földönkívüliekben? Kérdeztem.
Csüggedten intett nemet a fejével. Nincs ott fent semmi
tiszteletes, se Isten, sem szürkék. Csak mi vagyunk. A többi
spekuláció. Megyek, tiszteletes úr. Még egyszer köszönöm a
türelmét és bocsásson meg, ha fenntartottam. Kinyitotta a
pénztárcáját és száz lejt tett a perselybe. Nem szóltunk
egymáshoz. Örvendtem a találkozásnak. Mondtam a kapuban állva.
Beindította a Jaguár motorját. A régi benzinfalóknak különleges
hangjuk van. Mondhatni földöntúli eleganciát árasztanak
magukból. Kiszállt a vezetőülésből. Hallgattuk a Jaguár
hangját. Az aranykeretes szemüvege fölött nézett rám, majd
elmosolyodott. Viszontlátásra. Intettem egy istenhozzádot.
Kifarolt a kocsifeljárón, majd mint Columbo hadnagy, aki mindig
majd elfelejt valamit, megállt, kiszállt az autóból. Papocska,
azért ugye nem haragszol, hogy nem a középkori ruhámban jöttem
be? Csak álltam ott megkövülten. Az autó már rég eltűnt az
úton. Én még mindig némán pislogtam. Aztán bementem a házba.
Ki volt az? Kérdezte Szofia. Egy idegenbe szakadt hazánkfia. És
mivel foglalkozik? Asztrofizikus. Ez igen. Hol él?
Badenwürtenbergben. Feleltem. Ott nincs is obszervatórium. Hát ez
az... Hamarabb is rájöhettem volna.
