Többször
éreztem, hogy elkárhozom, s a pokolba jutok. A poklot, mint olyat,
úgy képzeltem el, ahogy az egyszerű ember; néhány szurokkal teli
üst, alattuk a tűz, a fekete szarvas patás ördögök pedig
villával döfködik az embereket. Meglehetősen mulatságos kép,
néhány kecskefejű, neptunvillás angyalból átoperált ördög
bohóckodik egy hőerőműben. Kellemetlen érzés lehet a hiedelem
szerint abban az üstben rotyogni, bár nekem személy szerint evvel
kapcsolatban határozottan jóleső élményeim vannak.
Emlékszem,
egy napfényes délben hazajöttem az iskolából, izzadtan, porosan,
ahogy szoktam. A füstszagú fáskamrában állt az üstház, amiben
mosóvizet szoktak melegíteni néhány akácgallyal, ami erős
csípős füsttel ég. Afféle boszorkánykonyha volt ez, mert az
üstház üzemelése közben csak nagy lelki erővel lehetett
bennmaradni, de nagyanyám hefaisztoszi erővel bírta a füstöt.
Hétfő
volt akkor, erre határozottan emlékszem, mert mindig hétfőn volt
a nagymosás. Maradt még egy üst meleg víz. Ebéd után nagyapám
levette a felső ruhámat, megfogott és bevitt az alvilági
fáskamrába és a jó meleg vízzel teli üstbe tett. Szelíd volt
és jóságos, mint akkor, amikor születésem után hazahoztak a
kórházból. Akkor is, mint egy őrangyal körülölelt és
megfogadta, hogy vigyáz rám és felnevel, annak ellenére, hogy
gyenge fizikumom miatt nem sok remény volt rá, hogy életben
maradok. Sokszor mesélte el ezt hosszú téli estéken, a
petróleumlámpa fényében, aminek melege őszintébbekké varázsolt
mindannyiunkat.
Ott
ültem a kondérban, meztelen fenekemmel éreztem az alumínium üst
forró alját, és ez nagyon tetszett és nagyokat kacagtam,
pancsoltam. Kényelmesen elfértem az üstben és a víz lágyan,
védelmezőn körülfogott. Lágysága a magzatvíz selymességére
emlékeztetett és biztonságban éreztem magam. Egy üres
mosogatószeres flakonnal spricceltem arcomat, ami még játékosabbá
tette a pancsolást. A délutáni nap már ősziesen sietett a
háztető mögé, de még volt ideje, hogy bevilágítson a sufni
üvegablakán és melegítse bőrömet. A napsugarak elszórakoztak
vidám gyermekarcomon s meg-megcsillantak a felcsapódó
vízcseppeken. Nemsokára nagyapám csoszogott egy rózsaszín
fürdőlepedővel a kezében. Csoszogását hallottam a lubickoláson
át, majd megjelent az árnyék is az ajtóban. Alakja olyan volt,
akár a Mesteré, aki a sírból készül távozni. A lepedő
rózsaszínű lepellé változott az üst hullámzó vizében.
Fejemen végigcsorgott a víz, mint egykor régen a Jordán vizénél.
Eldobtam a mosogatószeres flakont, és mosolyogva néztem
nagyapámra. A nap most éppen mögötte volt, úgy hogy válla
fölött a szemembe sütött és csak a körvonalait láttam meg a
leplet. Megindult felém, mint amikor a Mester átkelt a Genezáret
taván.
-
Gyere - szólt szelíden és megemelte kissé a lepedőt.
-
Még nem, még csak egy kicsit hadd maradjak. Olyan jó itt -
kérleltem.
-
Nem, késő van, gyere - szólt és még közelebb jött. A fenekem
alatt már nem éreztem az üst forróságát, hanem fémes
langyosságot és a víz is hűlni kezdett. El kell hagynom ezt a
magzatvizes biztonságot, ennek az alumínium méhnek a páncélját
és ki kell lépnem a hidegre. Egy kicsit libabőrös lettem.
Fölálltam. Most mi lesz? Biztos összekormoztam magam, gondoltam. A
korom, tudtam, nehezen mosható le, még napokig rajtam maradhat, ha
nem mosom le azonnal. Egy másodpercig álltam az üstben, aztán
éreztem a fürdőlepedő meleg, puha ölelését, majd nagyapám
óvatosan kiemelt a vízből. Egy kicsit lebegtem ég és föld
között. Szorosan magához ölelt és elhagytuk a fáskamrát. A sír
most már valóban üres volt.
Az
udvari asztalon folytatódott tovább a jelenet. A nap most újból
rám sütött és nagyapám óvatosan törölgetett a fürdőlepedővel.
Én az eget bámultam és a bárányfelhőkben gyönyörködtem.
Amikor bárányfelhők vannak az égen, akkor tűnik a legmagasabbnak
az égbolt. Úgy éreztem, menten elnyel a fejem fölött levő
kékség, és úgy tűnt, egy rúgás és máris felemelkedem.
-
Milyen magasan van az ég a földtől? - kérdeztem, és fejemmel még
mindig a bárányfelhőket pásztáztam. A hangom merőlegesen az ég
felé repült, mintha annak tervezőjét kérdeztem volna.
-
Amilyen messzire van a föld az égtől - jött a válasz, s nagyapám
tovább törölgette tiszta testemet. Lehajolt, hogy a lábamat is
megtörölje. Előbb az egyiket, aztán a másikat, előbb az
egyiknek, aztán sorra a többinek.
-
Mehetünk - mondta, s a lepel ismét körém csavarodott és máris
lebegtem. Valósággal újjászülettem. Hirtelen álmosság fogott
el. Még éreztem, ahogy elcsoszogunk az udvaron, bár elég
göröngyös volt.
-
Mindjárt benn leszel a jó puha ágyban - nevetett jóságosan az
öreg és valóban már csak néhány lépcső választott el a
háztól. Ekkor már szinte félálomban voltam, nem is emlékszem,
hogyan öltöttem tiszta felsőruhát, csupán azt a jóságos meleg
ágyat éreztem, ami magába fogadott.
Gondoskodó
kezek takartak be, és íme elindultam, hogy felfedezzek egy új,
láthatatlan világot.
