Celeb vagy celem ?

  Az ajtó nagy robajjal becsapódott. Azt gondoltam, itt a világvége. Majdnem. Aztán énekhangot hallottam, egy ismerős Mozart melódiát, amitől már majdnem biztos voltam, hogy itt a világvége, így hát kicsit aggódva figyeltem a sültkrumplimat és a flekkenemet. Igazán várhatott volna a világvége még egy kicsit. Pedig az a jó kovászos uborka minden pénzt megér, de hát ott fönn, nem evés és ivás, hanem szentlélekben való öröm. Újabb ajtócsapódás. Megremegett a föld, mész hullt a szobára, sápadt arccal tekintettem az utcára...Kitti dúdolva ült le a konyhában, játékmackóját és csillámpóniját az asztalra tette. Még mindig énekelte a Mozart melódiát: „Fönn a csillagok felett hallelúja ámen, boldog lelkek zengenek, hallelúja ámen”. Szia papbácsi. Ismered ezt az éneket. Hatalmas dörrenés, a maradék mész is lehull a plafonról. Ez az, amikor nagy kő esik le a szívemről. Végre az Úr megkegyelmezett, megehetem a kovászos uborkát is. Így még nem örültem Kittinek. Kérsz sült krumplit? Micsoda beszéd?! Jött a válasz. Más nincs? De. Spenót. Akkor inkább a húst kérem. Húst? Érzem az illatát. Minket egy fából faragtak mondom. Micsoda? Ezt arra mondják, amikor összeillünk. Vagy ugyanaz az ízlésünk. Papbácsi, találkoztál már olyan emberel, aki szereti a spenótot? Nem. De Popeye igen. Jaj ne, ő csak rajzfilm. De igaziból? Igaziból még nem. Te sem szereted? De. Tényleg? Aham. Amennyi a húsra ráragad. Vicces vagy papbácsi. Kacagott fel Kitti. Ismered a dalt? Fönn a csillagok felett? Igen, ismerem. Elénekeljük? Elénekeljük. Lelkesedtem fel és a palacsintaforgató inoxkanállal vezényeltem a Mozart dallamot és tiszta erőből énekeltük a refrént, hogy „hallelúja ámen”. Nagyot nevettünk a végén. Olajgőzös hallelúja, hozzá sült hús pácolva és kovászosuborka. Tisztára római levél, nem evés és ivás, hanem szentlélekben való öröm. Hát...olyasmi. Öröm az volt. És voltál a gyüliben? Aham. Mondta Kitti. Hóna alatt a csilámpóni, szájában egy forró hasábkrumpli. És? Ott tanultam az éneket. Klassz. Mondd papbácsi, te tényleg hiszel ebben az Ádám-Évában? Ez nekem érzékeny pont. Letettem az ötágú villát. (ez a kezem) Igen. Miért? Mert olyan gyerekesen hangzik. Gyerekesen? Aham. Csámcsogott Kitti és mellé egy olyan unott arcot vágott, hogy majdnem rám ragadt. Hogy érted, azt, hogy gyerekes? Ebben papbácsi, már csak te hiszel. Ez bók volt? Mi az, hogy bók? Dicséret. Hááát? Azt hiszem. Kedves vagy. Tényleg hiszel abban, hogy volt egy kert, meg Ádám, meg Éva és a kígyó, meg ilyenek? Meg milyenek? Papbácsi! A kígyók nem beszélnek! Mondta határozottan. Jól fel van vágva a nyelved. Mondtam halkan. Igen. Kacagott Kitti. A tata mindig azt mondta, jó anyós leszek. Bölcs ember volt a tata. Igen. Ezt mondtad. Mikor? A temetésen. Kicsit későn. Vallottam be. Nem válaszoltál. De válaszoltam. Azt mondtam, hogy igen, hiszek benne. Akkor Ádámnak volt köldöke vagy nem? Nem volt. Válaszoltam. De ezt én kérdeztem tőled. Felkacagtunk. És Évának sem? Neki sem. Tovább rágtuk a sült krumplit. És hogy teremtette Isten az embert? Én ember vagyok? A föld porából. És aztán fölé hajolt és belelehalt. Akkor az ujjlenyomatai rajtam kellene legyenek nem? Ha én is Isten teremtménye vagyok. Igen. Szép megfogalmazás. De engem nem Isten teremtett! Anyukám szült. Értem. Akkor hogy lesz az ember? Isten teremti, vagy születik? A kettő nem zárja ki egymást. Papbácsi, én tudom hogy születik a kisbaba. Már nem vagyok gyerek. Már elsős vagyok. Értem. Válaszoltam. És hogy? Hát apuka, meg anyuka nagyon szeretik egymást, és akkor lesz kisbabájuk. Ezt az iskolában mondták? Nem. Akkor a tavon láttad? Olyasmi. Értem. Nézd Kitti, nekem is van két gyerekem, de bármennyire is szeretem a feleségem, nem lettek volna meg Isten teremtő akarata nélkül. Jaj papbácsi! Te mindig tudsz valami istenes választ. Nem istenes. Ez az igazság! Jól van. Hiszek neked. Válaszolt Kitti. Megnyugodtam. És mitől vagyok ember? Na végre! Kittikém, ez egy normális kérdés! Nem az, hogy Ádámnak volt-e köldöke meg mit álmodott Ádám az első este Édenben? Az is izgi. De te tanítottál erre is. Ja, akkor visszaszívom. Mi tesz emberré? Ismételtem meg Kitti kérdését és egy darab húst tettem a számba. Képzeljük el, hogy Isten egy uralkodó. Király, mondjuk. Rendben. Egyezett bele Kitti. Van valaki, aki képviseli a királyt. Nevezzük ezt celemnek. Celebnek? Nem drága. A celeb, az, aki bugyi nélkül riszálja magát a tévében és azt hiszi ettől majd híres lesz, a celem egy másik szó, régi, igazi szent kifejezés, az ősi zsidók nyelvén. Aha. A celebeket szoktam nézni a tévében. Tényleg olyanok, ahogy mondod. Erre nem mondok semmit Kitti. Tudom, papbácsi, haragszol rám, mert olyasmit nézek, ami nem nekem való. Ígérem, nem nézem már a valóságshow-kat. Rendben. És én is celem vagyok? Amikor valóságshow-kat és ilyesmiket nézel, akkor nem? Hanem mikor válhatok celemmé? Csak akkor, amikor Isten uralma valósul meg rajtad keresztül. Nem értem. Figyelj! Látod, ahogy átsüt a nap az ablakon? Látom. Mondjuk, te vagy az ablaküveg, és Isten a napfény. Te csak átengeded a fényt. Nem te ragyogsz, hanem a nap. Értem papbácsi. De megmoshatnád az ablakot, kicsit maszatos. Igaza volt a tatának. Mormoltam. Majd sor kerül arra is. Az élet során bemaszatolódik az ember fény - áteresztő képessége. Érted? Vágom. Papbácsi. Nevettünk. És, ha nem vagyok celem, akkor mi vagyok? Akkor fejlett állat vagy. Hány kiló vagy? Nem tudom. Húsz? A körül. Akkor húsz kiló hús vagy, de nem Isten gyermeke. De az előbb mondtad, hogy Isten teremtett. Igen. Akkor hazudtál? Nem. Nem hazudtam. Isten azt akarja, hogy ne csak a teremtményei legyünk, hanem a gyermekei is. És hogy lehetek a gyermeke? Jézusban. Ha hiszel Jézusban és befogadod a szívedbe, akkor gyermekévé fogad. Ja, erről már beszéltünk a múltkor. Igen. Akkor érted. Hát...nagyjából. És a kutyám? Fuxi? Mi van vele? Ő is jön velem a mennybe? Neki is van lelke? Kicsit elgondolkodtam. Nézd, az állatoknak pszihéjük van. Az olyan mint a lélek, de más. Az embereknek, és csakis az embereknek van pneümájuk. Ez abban különbözik az állatokétól, hogy kérdezhetik Istent és hallják Isten válaszát. Papbácsi, ez kicsit bonyolult nekem. Figyelj. Itt a kabátom. Igaz? Igaz. Felvettem a kabátom és megfogtam a sarkát. Figyelj Kitti, ez úgy néz ki, mint a disznó füle. Igen. Nevetett Kitti. A disznónak is van füle, mégsincs hallása. Mármint zenei hallása. Nagyot kacagott. Vicces vagy papbácsi. Igen. Ültem vissza a helyemre. Szóval a kutyámnak is van füle, mégsem hallja Isten szavát, mert nem a hallással van a baj, hanem a lélekkel. Értem. De azért ott lesz velem? Én szeretném papbácsi. Ott lesz Kitti. Szóval, enélkül a hogyismondják nélkül, - pneüma- egészítettem ki- nélkül, csak egy állat vagyok? Olyasmi. Egy versenyló. Amelyik húz, szalad, fut, gürcöl a győzelemért, átszakítja a célszalagot, tapsolnak neki, lájkolnak neki, tele van a híradó vele, mint a celebekkel, meg a sportújság is, aztán egy nap beledöglik a sírba. Beledöglik? Ismételte a szót kicsit fintorogva Kitti. Igen. Állatról beszélünk, használhatjuk a kifejezést. Igen. Bolintot nagy későre. Igazad van. Tehát van bennem valami más, mint a kutyámban, amivel képes vagyok hallani Isten szavát. És akkor uralkodhatok az embereken? Uralkodni? Igen. Mint a királyok. Nem Kitti. Isten a Király. Csak Ő uralkodik. Nem kaptunk parancsot, hogy a másik ember fölött uralkodjunk. Csak az állatokon és a tenger halain. Feladatunk, hogy felfelé, Isten felé hálát adjunk, mint te, amikor becsörtettél ide hallelújázva, és lefelé a nálunk alacsonyabb rendű teremtmények felé pedig az uralkodás. Vagyis Isten uralmának közvetítése. Átengedni a napsugarat. Fordított Kitti. Igen. Egyél még sült krumplit! Nem kérek, köszönöm.Na, ezt az egyet. Fogtam egy hasábburgonyát és Kitti szája felé közelítettem. Ismered a mondókat? Ádám bátyám száját tátván, fánál állván lábát rázván pávává vált? Nevettünk.