A
passiótörténet kezdete. A találkozás kezdete. A kert.
A
kert, a Gecsemáné kert ennek a különös találkozásnak a kerete.
Mondhatjuk úgy is,enyhe túlzással, hogy ez a találkozás
liturgikus helye. Egy isteni természetű és egy emberi, bűnös
természetű találkozóhelye. Az Ószövetségben az Éden kertje
volt az a liturgikus szent tér, ahol az első emberpár felhőtlen
kapcsolatban volt Istennel. Létrejött a dialógus Isten és ember
között. Aztán a bűneset után ez búvóhellyé vált és később
kiderült, nem alkalmas búvóhelynek. Isten mindent lát.
A
Gecsemáné kert sem, mint búvóhely jelenik meg. Mégis érezzük,
egyfajta zarándokhely Jézus számára, bizonyára többször járt
oda imádkozni. A hely szent, átérezzük annak szentségét. Itt is
valami isteni természetű szenteli meg, mint az Édent. A Mk.14,
32-42-ig terjedő részben ennek az istentiszteletnek vagyunk tanúi.
Jézus imádkozik a kertben. Ez emeli ki a kertet a többi
jeruzsálemben található kertek közül. Imátkozott, rettegett,
gyötrődött, olvassuk az írás szerint, vagyis lelki átalakulások
mentek benne végre. Az istentisztelet másik résztvevő csoportja
Jakab, Péter, János, a szűkebb tanítványi kör, aludt. Negatív
a részvétel részükről. A párbeszédekből látjuk, Jézus
csalódott az alvó tanítványokban. Mégis imátkozik és később
meghal érettük. Ebbe a szent térbe érkezik meg a Júdás által
vezetett csoport, a találkozás alanyai. Júdás, a tizenkettő
egyike. Tudjuk róla, hogy isk Karióthban született, keriátbéli
fiú. Egyetlen júdeai a galileai tanítványok között. Kemény,
konok és elszánt ember lehetett. A tanítványi kör pénztárosa
volt, ahogy azt a betániai megkenetés alkalmával olvassuk.
Megjelenése megzavarja ezt az istentiszteletet, de ugyanakkor
elmondja ugyanazt, amit a Genezis könyve, hogy nincs a világon
olyan hely, ahol a sátán ne foglalná el a szívünket. Még az
Éden kertje sem mentes a kísértésektől, és a Gecsemáné kertje
sem volt az. Júdás nem értette meg Jézust. Ő politikai messiást
várt. Csalódott Jézusban és egyre inkább eltávolodott tőle
lélekben. Mégis, akkor miért választotta Jézus tanítványául?
Jézus ismerte Júdást, tudta, mi lakik az emberben, tudta ki lesz
az, aki hajlamos az árulásra, ki fogja őt elárulni. Tudta azt is,
hogy Júdás nem hisz benne, lelke teljesen üres marad. Miért
választotta tanítványnak? Azért, mert nem érdemük szerint
választotta őket. Mindegyiket ismerte és felhasználta őket Isten
országa terjesztésében.
Júdás
mint karizmatikus egyén.
Furcsa
párosítás az áruló személye és a karizma. Júdás tagja a
tanítvány körnek. Ugyanakkor a Mk.6,7-13-ban olvassuk, hogy a
kiküldésnél mind ott voltak és karizmákban részesültek:
ördögöt tudtak kiűzni, betegeket gyógyítottak és kentek meg,
valamint prédikáltak. Érdekes, hogy Júdás, a későbbi áruló,
kapta ezeket a karizmákat. A tálentum és a karizma között az a
különbség, hogy a tálentum veleszületett adottság, míg a
karizma később kapott hatalom, erő. Ilyen később kapott, nem
veleszületett hatalomban volt része Júdásnak is. Ravasz László1
úgy véli, hogy Júdás csalódott, és fokozatosan kiábrándult
Jézusból. Következésképpen elmondhatjuk, hogy Júdás életének
két korszakát különböztethetjük meg, a karizmatikus és a
karizmáját vesztett, démoni korszakot. Az első, amikor prédikál,
ördögöt űz, gyógyít a többi tanítvánnyal együtt, ekkor még
szociábilis, nem kirívó, ő is olyan, mint a többi, később
pedig megszállott a sátántól, kirívó, áruló. Aki elhívott,
még nem kiválasztott, aki „velem nincs, ellenem van” fogalmazza
meg ezt Ravasz László ezt a dialektikus kettős magatartást. Az,
aki Jézus környezetében hitetlen marad, a sátán eszközévé
válik. Ugyanaz a lelki jelenség ismétlődik meg, mint Sámsonnál.
Először karizmatikus egyén, aztán pedig karizmáját vesztett,
csupán azzal a különbséggel, hogy ő nem válik a sátán
eszközévé. Láthattuk, hogy a karizmatikus egyén is megkísérthető
( Delila Sámson esetében) és még nem mentes az átalakulástól (
Júdás ). Nem végleges fehér-fekete állapotok az elhívás
küldetés állapotai. Ahogy a samáriai asszonyból tanítvány
lett, úgy lehet tanítványból „samáriai”.
Mint
érdekesség fogalmazódik meg a kérdés, hogy Jézus annyi ördögöt
kiűzött a megszállott emberekből, Júdást miért nem tisztította
meg? Vagy, ha Júdás maga is ördögűző karizmával, hatalommal
rendelkezett, hogyan lett megszállott? A megszállott ember hite és
alázata önmagában alkalom volt a gyógyulásra. Jézus hitet,
alázatot, feltétel nélküli elfogadást látott a rászorult és
később meggyógyított emberekben. Júdás esetében ez a
találkozás világít rá arra, hogy miért nem tisztította, miért
nem gyógyította meg ezt az embert Jézus. Júdás fegyveres, botos
csőcselékkel és főpapoktól körülvett csoportban jön hozzá. A
hivatalos, a hitetlen emberek társasága veszi körül. Odafordulása
hamis, képmutató. Megszólítja Jézust: Mester. De ez a
megszólítás pusztán jel, nem pedig bizonyságtétel, nem
elismerése Jézus messiási krisztusi voltának. A „júdás-csók”
is pusztán csak jel. Annak ellenére, hogy nem tudjuk teljes
bizonyossággal, hogy megtörtént-e vagy sem. Az odafordulás Júdás
részéről üres, felszínes, hitetlen. Ebben a lélekben Jézus
szava nem találna viszhangra. Jézus ezért nem gyógyítja meg.
A
találkozás egyéb momentumainak elemzése.
A
találkozás az erőszak diadala? Ki a győztes? Egyáltalán
helyes-e a kérdésfeltevés? Egyfelől Jézus fegyvertelenül,
egyedül az imádság fegyverével áll előttünk, másfelől a
sokaság, fegyverrel, botokkal, hivatalos parancsokkal, megbízással.
Jézus nem veszi igénybe csodatévő hatalmát. Nem sújtja őket
vaksággal, vagy isteni természetének egyik tulajdonságát sem
alkalmazza önvédelemre. Egyvalaki azonban kardot ránt és a főpap
szolgájának fülét levágja. Lukács 22, 51-ben Jézus
meggyógyítja ezt a megsebesített szolgát, akit János Málkusként
nevez meg. Jézus elfogadja a helyzetet. Vádjai nem is annyira a
jelenlevőkhöz szól, mint a megbízóihoz. Isteni természetéből
egyedül az alázat a szeretet az, ami itt előttünk van. Mert
tudja, hogy ezek az emberek nem maguktól jöttek. Az írásoknak
azonban be kell teljesedniük, mondja maga Jézus. Mintha az
elfogatás oka Istentől jönne. Az Atya iránti szeretete és
alázata határozza meg magatartását. Mint Istentől jövő, eleve
elrendelt, általa meghatározott folyamatot fogadja el Jézus.
Számára ez is az Atya dicsőségét szolgáló aktus.
Kiket
változtatott meg a találkozás? Júdás üres lélekkel,
kiüresedett élettel öngyilkosságba menekül. Felakasztotta magát,
vagy az Ap.csel.tudósítása alapján levetette magát egy magas
helyről. Élete a karizmáját veszített ember tragédiája. Már
nincs idő a megtérésre. Saulnak sem volt, amikor az endori
halottidéző asszonnyal való találkozás után hadba vonul.
Karizmatikus, felkent ember volt ő is. Mégis elfordult Istentől.
Nem volt esélye a menekülésre.
Ott
van a megcsonkított szolga, a főpap szolgája, aki nem sokban volt
vétkes. Eszköz, melyen keresztül tudomást szerezhetünk a
tanítványok gondolkodásmódjáról, hitvilágáról, akik
fegyverrel akarták a messiási uralmat kivívni, megvédeni. Jézus
visszautasítja a tizenkét angyali légió fegyveres erejét a
Mt.26, 53-ban.
Harmadsorban
pedig egy ifjú élete, akinek a nevét nem tudjuk marad emlékül.
Nem lényeges ki volt. Egyesek Márkkal azonosítják (Renan), mások
nem tekintik fontosnak. Valószínűleg egy kisebb
verekedés-összetűzés alakult ki a két csoport között, mert az
előbb említett ismeretlen fiú elmenekül. Mezítelenül, vagy
gyolcsruhában elmenekült. Személyes megjegyzése ez az
evangélistának? Nem valószínű.
1
Ravasz László, Az Újszövetség magyarázata. Budapest 1991
