Emlékszem, ünnep volt akkor a béke városában,
Én a gyógyulás házában bénultan csodára vártam.
Onnan fentről angyalokat, megnyílt eget vártam,
Ő odajött, kérdezett, gyógyított, szinte nem is láttam.
Nem kérdeztem, ki ő és honnan jött, hogy mi a neve,
Lehajolt hozzám, kinek egy életen át kereszt volt kerevete.
Akarsz-e, akarsz-e, visszhangzik fülemben azóta is,
Akkor lábomba erő szállt angyal nélkül, s tart azóta is.
Harmincnyolc éve angyalra vártam. Nincs emberem.
Életem tóvize felkavarodott oly gyakran, és vele gyűlöletem.
Aztán, tapostam, löktem, haraptam, törtettem, kiáltottam,
Legyen gyógyulás, béke e csonka életben s e lángoló pokolban.
Hagytam őt elmenni, köszönet, hála, leborulás nélkül,
Őt, ki értem testté lett, bűnné a bűntelen igéből.
Ma már csak emlék kétarcú éltem, a bűnbánat lázában
A béke városában, a gyógyulás házában.
