Sárkányeresztés

     Szia papbácsi! Huppant le Kitti mellém. A kőrisfa árnyékában ültünk. Mit jelent Jézus kezébe tenni az életünket? Semmi felvezetés, hogy mit csinálsz itt papbácsi, vagy hogy vagy, vagy ilyesmi. Szerettem ezt a most azonnal választ akarok hozzáállást. Már megint voltál a gyüliben? Igen. Szeretsz oda járni? Igen is, meg nem is. Olyan hosszú! Meg nem is nagyon értem. Miért, nem magyarul beszélnek? De, csak akkor sem értem. Mindig azt mondja a papbácsi – prédikátor, helyesbítettem - , igen az, hogy mi bűnösök vagyunk és, hogy tegyük le az életünket Jézus kezébe, meg a bűneinket a kereszt alá. Én már annyira unom ezt! És tudod mit érzek még papbácsi? Hogy nagyon rossz kislány vagyok, és nem is hiszek. Vagy valami ilyesmit. Érted? Értem hát. Nekem nincsenek bűneim papbácsi, és nem érzem azt, hogy nyomná valami a hátamat, amit le kellene tegyek Jézus keresztje alá, mint valami nehéz hátizsákot. Meg azt sem érzem, hogy az életemnek súlya lenne, hogy beletegyen Jézus kezébe. Olyan megfoghatatlan. Persze mindenki bólogatott, volt aki még sírt is. Én majdnem elnevettem magam. Hangosan. Ugyan Kitti, nem szabad ilyet! Jól van, jól van papbácsi, de miért nem tudnak úgy beszélni, hogy értsem? Értem Kitti és igazad is van részben, de azért próbálkozunk úgy beszélni, hogy te is megértsd, meg a többi gyerek is, ne csak a felnőttek. Ne feledd a felnőttek is voltak valamikor régen gyerekek, és bizonyára akkor ők sem értették, vagy nem mindent értettek meg azonnal, csak az évek múltával. Talán amikor az életnek már lett súlya, meg a bűn is kezdte nyomni a hátukat. Ahogy te mondanád. A kőrisfának támaszkodtunk és hallgattunk egy sort. Szerettem ezeket az együtthallgatásokat. Vártunk valamire. De ezt egyikünk sem merte megfogalmazni. Talán arra, hogy leszálljon egy angyal, vagy ilyesmi. És most azt szeretnéd, hogy elmagyarázzam, hogy mit jelent? Kérdeztem, mivel nem szállt le angyal. Aha. Felelte Kitti és fellelkesedett. Kérsz egy rágót? Igen. Az segít a gondolkodásban. Emlékszel még a múltkori beszélgetésünkre? Arra, amikor papírsárkányt készítettünk? Igen. Az nagyon klassz volt. Elhozod a papírsárkányt? Muszály? Valamit neked is tenned kell, azért, hogy megértsd az Isten dolgait. De én most fáradt vagyok. Nem lehetsz soha annyira fáradt, hogy legalább egy keveset ne gondolj Istenre. Jól van na. Elhozom a papírsárkányt. Röpke huszonöt perc alatt visszatért a pirosra festett papírsárkánnyal. Akkor most röptesd meg! Keresd meg a szélirányt! Megnyálazta a mutató ujját és feltartotta, közben figyelte a kőrisfa leveleinek lebegését és elkezdte a sárkányt feldobni, hogy belekapjon a szél. A negyedik próbálkozásra sikerült felröptetni és kacagva szaladt vele a tisztáson. Felváltva néztem hol a sárkányt, ami egyre magasabbra repült, hol pedig Kittit, aki egyre vidámabban, felszabadultabban nevetett. Aztán egyszer csak megbotlott egy vakondtúrásban és elesett. A sárkány megkönnyebbülten szökkent feljebb s a zsineget tartó faág vészesen emelkedni kezdett, miközben a pázsiton pattogva letekeredett róla a madzag. Papbácsi segíts! Odaszaladtam és megfogtam az ágat. Nem sok hiányzott volna, hogy elveszítsük a sárkányt. Nevetve adtam vissza Kittinek a botot a zsineggel és visszaültem az árnyékba. Fél óra múlva elfáradt és kikötötte a sárkányt egy faághoz. Lebegett, csattogott a magasban. A levelek között még láttam a távoli piros foltot a kék égen. Hú, de jó volt! Még jó, hogy sikerült megfognod papbácsi, másképp csinálhattunk volna újat. Csinálhattam volna újat. Helyesbítettem. Ja. Bólintott Kitti. Sajnálom, papbácsi, megbotlottam egy vakondtúrásban. Igen, láttam. Akkor miért nem szóltál? Mert nem figyeltél rám. De akkor most beszéljünk a te kérdésedről. Amit feltettél. Miért kell az életünket Jézus kezébe tenni? Ugye ez volt? Igen. Az élet ajándék. Mint ez a te sárkányod. Én készítettem és ajándékoztam neked. Igaz? Igaz, de én festettem le és...Igazad van. Te színezted ki. De a zsineget én tettem rá és kiszámoltam a farka súlyát, hogy legyen ellensúly, hogy szépen repüljön. A madzag a horgony és az ellensúly is az én feladatom volt. Mindenki szabad akarna lenni, mint ez a sárkány. Független. Alkotójától. De ezt úgy értelmezik, mint te a sárkányod esetében. Ne legyen madzag, mert az nyakörv, ne legyen ellensúly, mert az pedig teher és saját kezébe szeretné venni az irányítást. De a sárkányod nem tud magától repülni. Nincsenek szárnyai. Nem arra lett alkotva, hogy önmagától repüljön. A lebegés, látod megy is egy darabig, amíg egy előre nem látott külső tényező közbe nem avatkozik. Jelen esetbnen a vakondtúrás. Miért volt ott? Miért pont akkor szaladtál neki és botlottál el benne? Ezek érdekes miértek. De nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani nekik. Az elbotlás pillanatában kiesett a sárkány irányítás a kezedből. Mit csináltál? Segítséget hívtál. Engem. Aki csak egy ember vagyok. Amikor már nagyobb dologról van szó, legyen az az életed, már Istent hívod segítségül. Jaj Istenem! Kérlek segíts! Elvesztettem az életem irányítását. És itt jön a válasz a kérdésedre. Nem mindegy kinek a kezébe teszed az irányítást. De te ott voltál a közelemben. Úgy van! De, ha a templomban lettem volna? Amúgy nem lettem volna rossz helyen, de most a helyemen voltam és tudtam neked segíteni. Még szerencse. De jöhetett volna egy másik gyerek, aki megfogta volna a sárkányodat és elszalad vele és kinevet is ráadásul. Akkor mi lett volna? Sírtam volna papbácsi. Rám bíztad, mert ismersz, mert sokat beszélgetünk és érzed a szeretetemet, megbízol bennem. Ez a helyzet Istennel is. Ha közel engeded magadhoz, beszélsz vele, hagyod, hogy ő is megszólítson lassan érezni fogod a szeretetét és megbízol benne. De amíg csak információid vannak róla, nem fogsz bízni. Amíg csak hallgatod a prédikációkat, addig csak unalmas hosszú beszéd lesz és nem az Ő szava és nem fogod megérezni a szeretetét. Olyan, mintha nem ismernél. Nem hívtál volna segítségül, ha nem ismersz. Sok ember nem is ismeri Istent, nem is hívja segítségül. Csak amikor elszállt a sárkánya, vagy fennakadt egy fán, vagy lezuhant és összetört. Akkor jött volna és sorolta volna a veszteségeit. Például így: látta mekkorát estem?! Hogy elragadta a szél a sárkányomat?! Mennyire összetört! És erre te mit válaszolnál papbácsi? Azt, hogy látom, hogy nem kért segítséget idejében. A katasztrófa törvényszerű volt. A sárkány a repülés törvényeinek engedelmeskedett, majd a gravitáció törvényének. Nincs ebben semmi törvényellenes. Az irányitás és az időzítés volt a gond. A vakondot nem hibáztathatjuk, ő is a biológiai törvényszerűségeknek engedelmeskedve túrta a vakondtúrást. A körültekintés hiánya figyelmetlenné, az önbizalom ami elbizakodottságba ment át volt a gond. Ezért kell Jézusra bízni életünket. Hadd szabályozza, milyen magasra szálljunk anélkül, hogy elszállnánk magunktól. Értem. Válaszolta Kitti. És akkor a másikkal mi lesz? A másik kérdéssel? A bűnnel. Hozz egy darabot a madzagból kérlek! Tépj le úgy másfél métert nagyjából. Rendben. Addig én egy ágat vágtam és megpucoltam leveleitől. Mire visszatért a zsineggel, én is elkészültem. Kezdetleges íjat fabrikáltam, aztán egy nyílvesszőt is. Tessék, itt az új játékod. Jaj de klassz nyíl! A nyíl a vessző. Pontosítottam. Próbáld eltalálni a fát! Megpróbálta, de nem sikerült. Gyere közelebb! Úgy sem. Görbe a nyílvessző. Igen. Tudom. Ezt akartam megmutatni. A kicsit görbe nyílvessző nem talál célba. A bűn azt jelenti célt téveszteni. Ennek következménye a rossz cselekedet. Hazugság, lopás, csalás, verekedés, ilyesmi. Azért teszel rosszat, mert bűnös vagy, nem attól leszel bűnös, mert rossz dolgokat csinálsz. Amikor megszületünk már bennünk van ez. Nem látjuk Istent, nem érzékeljük a világát, idegenek vagyunk tőle, nem is bízunk és nem is hiszünk benne. Mindezt tanulnunk kell. A nyílvessző is ilyen görbe volt. Nem én görbítettem meg. De bicskával megfaragom, akkor kiegyenesedik, vagy levágom a görbe részt. Tessék. Most már célba talált. Órákat töltöttünk a szabadban. Mintha dolgok a helyükre kerültek volna. Ilyenkor az ég közelebb kerül a földhöz.