Jézusról a kocsmában

    Egyik vasárnap igen megcsappant a templomlátogatottság, szinte alig voltunk tizenöt fölött, amire azt mondják viccesen, illetve egyszer azt mondták, hogy többen vannak a kocsmában, mint itt. Mindjárt átmegyek, és ott fogok prédikálni, gondoltam magamban. Aztán elképzeltem, hogyan is csinálnám. A füstös kocsmában csak a plazmatévé panorámikus monitorja világitott. Páran lehettek fogyasztók, imitt-amott egy-egy hangosabb szó is elhangzott. Egy Bucegi sört kértem, poharat is hozzá, aztán leültem a tévével srégvizavi egy székre. Unottan bámultam a focimeccset, mert nem ismertem a csapatokat, nem is értek a focihoz.     Valaki odaült mellém. Kivel tart? Kérdezte. Fel sem néztem, úgy válaszoltam a kékekkel. A kékek a pirosakkal játszottak, valami ilyen szintem megy nálam a foci. Jó csapat. Hörgött az arcomba egy középkorú férfi, akinek lehelletéből éreztem, hogy egy monopol és minimum egy sör után van. Vizenyős, savószinű szemekkel meredt rám, talán arra kereste a választ, mit is keresek én itt a kocsmában, talán valami egyebet akart kérdezni, majd végülis tekintete a Bucegi sörre esett és a pohárra, hiszen nem szokás pohárból inni a sört, csak üvegből, mert az a vagány, a poharat, csak az urak használják. Gondolhatta. Kér egy pohárral? Kérdeztem. Neeeeeehhhmm. Köszönöm. Mondta és a kezében levő sörre mutatott. Nekem van. Csak a poharat nézte? Igen. Bólintott. Olyan úri dolognak találja? Megint bólintott. Pedig nem vagyok úr. Nekünk keresztényeknek, tudja egy urunk van, és az Jézus Krisztus. Mindig is mondom, amikor azt hallom, hogy egy asszony úgy beszél a férjéről, hogy „az uram”. Erre felkapta a fejét. Én a poharamba kortyoltam. Mintha üvegpohár tört volna szét a cementpadlón, úgy csengett Jézus Krisztus neve a kocsmában. Megint belebámultam a plazmába. Nem szólt semmit. Tudja én is hivő ember vagyok. Mondta. S tekintete összetalálkozott az enyémmel. Tudom, feleltem. Azért vagyunk itt. Áhhhh. Nem érti ezt maga! Sóhajtott és beleivott az üvegbe. Én nem szoktam Bucegi-ot inni. Mert? Nem szeretem. De a Buceagot ismeri? (Eredetileg Bucegi az is, vagy később Carpati, csak becézték) Pillanatra meghökkent, ahogy az ismerős szót hallotta, de nem sör, hanem valami más, de mi is? Ismerem. Felelte. De még nem tudta hová is tegye a kifejezést. Segitettem. Emlékszik, a régi teherautó. A csőrös, sötétkék. Hát persze! Kiáltott fel, s örömében megveregette a vállam, mintha kispajtások lettünk volna. Hogyne, már az anyatejjel magamba szivtam hogy kell vezetni, meg szerelni. Felcsillant a szemem. Persze, volt benzines is belőle, de ott ahol én voltam katona, még dizel változata is volt. Egy hatötvenes traktormotor volt benne. Azt hiszem szovjet mintára másolták le. De erre már nem emlékszem. Jaj, mennyi napraforgót, meg búzát hordtam én avval. Sokat vezettem olyat. Tudja még a kollektiv idején Emlékezett vissza. Mosolyogtam. Hagytam, hogy beszéljen. Maga traktorista? Igen. Az vagyok már vagy istentudja hány éve. Örülök, hogy összetalálkoztunk. Igen? Igen. Feleltem. Tudja a fiam, az olyan kiváncsi természetű, és egy alkalommal mezőgazdasági gépek mellett mentünk el és megkérdezte, hogy az mi. Mondom, szénaforgató. És az ott mi rajta? Kardántengely. És az mire jó? Hát, azt egész pontosan nem tudom, de azt viszont igen, hogy miért nevezik kardántengelynek. Megelégedett avval a válasszal. Tudja, kezdtem, én nem tanultam gépészetet. Kevés mechanikai ismeretem van. A Buceagról jut eszembe, hogy annak is volt az alján egy kardántengely, ami hátul egy dobba futott. Amikor gyerek voltam, mindig nagy érdeklődéssel figyeltem, ahogy a kardán forog és ott abban a titokzatos dobban valamit csinál, de nem tudtam, hogy mit. Később elmondták, hogy az a kiegyenlitő. Differenciálmű. Ahogy a szakik mondják. A motor tengelyét összeköti a hátsó tengellyel a kardán. Mert ott hátul is kell ám az erő. Kell összekötőnek lennie. Még jó, hogy van Összekötő. (a beszédben ugyan nem leht nagybetűt érzékeltetni, de igyekeztem nagyobb hangsúllyal mondani az Összekötő szót.) Amikor az autó fordul, akkor a belső kerekek szinte állnak, vagyis kevesebb utat tesznek meg, mint a külsők. A kiegyenlitő átteszi a motorról a nyomatékot a kerekekre és kiegyenliti, hogy a nyomaték ugyanakkora maradjon, a fordulatszám viszont különböző. Belekortyoltam a sörbe. Közben a traktorista bólogatott. Csak tud akkor valamit a mechanikáról. Csak vázlatosan. De elég is, gondolom, nem kell nekem mindenhez érteni. Tudja, erről a kardánról jut eszembe, meg a kiegyenlitő szerkezetről, hogy végülis maga emlitette, hogy hatötvenes motor van benne, de mit ér a lóerő, ha nincs a kerekeken. Erre való a nyomaték. Én is ezt szoktam mondani. Mit ér a nagy erős hit, ha nincs a kerekekeken, ha nincs az életben aplikálva. Szándékosan használtam ezt a félromán kifejezést. Most már derengett, miért is beszélek a Buceagról, kardánról, kiegyenlitőről. Maga mondta, hogy hivő ember. Nem igaz? Bólintott. Olyan, mint amikor beinditjuk a traktort, a motor jár, de egyenlőre nem sok hasznát vesszük, mert a kerekeket nem forgatja, mig nincs a sebességváltó üzemeltetve. Sebességbe rakva. Mondtam hétköznapi nyelven. Tudja, most Pünkösd jön. S a sörösüveggel a templom felé mutattam. Ott minálunk. És azt ünnepeljük, hogy Isten a Szentlelket elküldte nekünk. Vagyis mondjam úgy, sebességbe akar rakni bennünket, hogy ne csak a motor járjon, hanem a kerekek is forogjanak. Forduljanak. Tudja, Jézus Krisztus szeretne a kormánynál ülni. Bólogatott. Mit csináljuk, ez van. Sóhajtott. Mit csináljunk? Ismételtem meg a kérdést. El kell engedni a kuplungpedált és elindul. Nem nyomni kell, erőlködni, hanem a kuplingpedált visszaengedem, ez igazán nem megerőltető. Hagyom, hogy Isten szeressen. Mosolygot. Kicsit zavarta ez a traktoros hasonlat. Megittam a sörömet. Kezet nyújtottam. Szótlanul szoritotta meg a kezem, csak én mondtam búcsúzóul, hogy Isten áldja. Isten neve ugyan gyakran van itt emlegetve ezek között a falak között, de nem ebben az összefüggésben. Ezt én is tudtam. A traktorista másnap felült a hatötvenesre. A kocsifeljárón hörgette a dizelt néhány percig, mögötte mint valami óriáspók a permetező szerkezet csápokra emlékeztető karjai. Mielőtt felengedte volna a kuplungot arra gondolt: lehet, hogy bolond ez a pap egy kicsit, de azért érdekes, amit mondott. Azzal gázt adott és fekete füstfelhőt hagyva maga után kiment a földekre.