Isten iskolájában

     Miért szomorkodsz Kitti? Holnap kezdődik az iskola. Az tényleg lehangoló. Egyeztem bele. Nem szeretsz iskolába járni? Nem nagyon. Hangzott az őszinte válasz. Nem szeretsz tanulni? Nem mindent. Te jártál iskolába? Jártam. És még mindig járok. Az meg hogy lehet? Van egy másfajta iskola is. Isten iskolája, amit néha „életnek” is nevezünk. És akkor most két iskolába járok? Nem kettőbe, csak egybe, de egy másik emeleten. Nevettünk. Ez tetszik. És mit lehet tanulni a te iskoládban papbácsi? Mindenfélét. És szeretsz oda járni? Nem sok választásom van. Megint felnevettünk. De kérdezek én tőled valamit Kitti. Mi lenne, ha csak elmennél az iskolába, meguzsonnáznál, és azután délben hazamennél? Az nagyon jó lenne! Egy ideig. Tette hozzá. Miért? Mert nem lennék okosabb. Na látod! Sok ember így megy Isten iskolájába. Beül, mondjuk ezt csak képletesen mondom, mert nem kell ülni, és aztán eszik iszik, jól érzi magát és nem lesz okosabb, tapasztaltabb Isten dolgaiban, mint reggel, amikor odament. Vagy vegyünk egy másik lehetőséget. Milyen órákat szeretnéd, ha tartanának? Hát...torna, ének, zene, rajz, kézimunka, osztályfőnöki. És magaviselet. Tettem hozzá. Igen, meg az is, arra is kapunk jegyet. Ezekből te mind jeles vagy igaz? Igen. Csakhogy Isten iskolájában is olyan, mint a rendes iskolában. Nem az van, amit tanulni szeretnék, meg csak a kedvenc tantárgyak vannak, meg a könnyűek, amiből nincs mondjuk minden esetben házi feladat, hanem van egy tanterv. Istennek is vannak tervei velünk. Minden diákjával. Na, ezt eddig nem is tudtam! Akkor jó, ha tudod. Fontos dolog ezt megjegyezni. Mert sokan mondják: otthon is tudok ám tanulni! Meg internetről, tablettről. El is hiszem. Vannak dolgok, amiket otthon is meg lehet tanulni, meg internetről. De a fontos dolgokat és a közösséget és a közösségben való viselkedést és még nagyon sok más egyebet nem. Hihetőnek tűnik az elképzelés, de igazából nem működik. Legfeljebb Ausztráliában, ahol nagyok a települések közti távolságok, de ezek kivételes helyzetek és különleges állapotok. Azért van tanterv, órarend, ülésrend is néhol, mondjuk a tornasorban ez fontos, hogy megtanuljuk a rendszerességet. Aztán olyan is van, aki azt mondja, hogy „minden folyó a tengerbe siet”. Ez egy szólásmondás, hogy mindenki célba ér egyszer. Ha ki nem szárad a folyó útközben. Például az Amazonas már nem olyan széles folyó, mint amikor én tanultam, és sok más folyó is megváltozott azóta. Vagyis a világ változásával ezek a régi jól bevált szólások is néhol átértelmeződnek. Nem szeretnék menet közben kiszáradni. Ha már erről beszélünk. Tudod, a hittan nem változott meg gyerekkorom óta. Amikor először léptem be az imaterembe, akkor a falon volt egy Jézus kép. Felemelt ujjal, ábrázolta művész, mint egy tanítóbácsit, aki valami nagyon fontosat akar elmondani. Azt mondták, ő Jézus. Mondom rendben van. Leültem. Ennyi volt. Aztán azóta is ott vagyok az iskolában. Az iskola megtanít rendszerekben gondolkodni, szakszerűen, értelemszerűen csoportosítja és adagolja a tudást, ismereteket így próbál felkészíteni az életre, hogy ne csak sodródj, hánykolódj, hanem legyenek konkrét, pontos céljaid. Érted? Nagyjából. De én akkor sem szeretem az iskolát! Megértelek. Talán azért nem, mert az iskola, mint olyan ad rendszert, tudást, ismereteket, de erőt nem. A tanuláshoz. Ez az, ami Isten iskolájában többlet, vagy plusz. Kapsz erőt is. Azt meg hogyan? Mint a Csillagok háborújában? Nem. Red Bullokat osztogatunk. Tényleg? Csak vicceltem. Az szárnyakat ad és hamarabb a mennybe juthatnánk. Na, ez már egy használható ötlet! Tetszik, hogy vicces vagy Kitti. A nyitottság jele. És vannak a te iskoládban házi feladatok? Igen. Nagyon nehéz házi feladatok vannak. Megbocsátás, meghallgatás, engedelmesség, alázat, szelídség, béketűrés, szeretet, és ott a bölcsesség, ami nem intelligenciát jelent, hanem istenismeretet. Ismétlem, sokan azt hiszik, mint ahogy az előbb elképzeltük, hogy elmegyünk az iskolába, eszünk-iszunk, elvagyunk és megkapjuk majd a jutalomkönyveket, amiket a tanítónéni vásárol meg. Megtapsolnak, mert ügyesek voltunk, mert beírattak az iskolába, vagyis megkereszteltek, és kifizettük az osztálypénzt, meg elmentünk az iskolaünnepségekre, mindenféle rendezvényekre, de a tananyaghoz hozzá sem szagoltunk, pedig még tankönyvünk is volt és egyetlen házi feladatot sem oldottunk meg és egy leckét sem tanultunk meg. Nekem vannak olyan osztálytársaim, akik sohasem tanulnak, mégis jó jegyet kapnak. Pedig én tanulok rendesen. Igen. De ez nem igazság! Nekem is voltak olyan osztálytársaim, meg most is vannak. De miért van így? Nem tudom. Szerintem azért, mert az osztályközösség olyan, mint a világ, csak kicsiben. Az is lehet, hogy azért van így, hogy idejében hozzászokjunk ahhoz, hogy az életben sokkal többen vannak, akik nem becsületes úton boldogulnak, vagy tudás nélkül boldogulnak, mint akik dolgoztak is érte. És nem ment el a kedved ilyenkor papbácsi? De. De legalább megtanultam, mit kell utálni. Az ilyesmit. Az ördög is vet, nem csak Isten. Nézd meg a búzatáblát. A bogáncs, a dudva milyen szép növény. Egy idegen bolygóról érkező valaki azt hihetné, az a haszonnövény. De, ha odamennénk kiszaggatni a vetés közül, sok búzaszálat letaposnánk és tönkretennénk. Nem gondolod? De igen. Nekem van bogáncsom vázában. Igen. Emlékeztessen arra, hogy milyen kitartó és hervadhatatlan a gonoszság. De azért, mert vázába teszik a bogáncskórót nem lesz belőle virág, vagy haszonnövény. Mondjuk esküvői csokor. Felnevettünk. És mi van akkor papbácsi, ha megbuksz? Újra kell járnod az iskolát? Újra kell születni az élet iskolájába? Nem. Nem a megbuktatás a cél. Amíg diák voltam, sokszor az volt az érzésem, hogy egyes tanárok kifejezetten arra mennek rá, hogy megbuktassák az amúgy is gyenge képességű diákot. Mindezt nevelői céllal. Szelektálás, kiválogatás. Aki nem odavaló, ki vele. De voltak más tapasztalataim is. Órák után bent kellett maradni házit írni, büntetés feladatokat megoldani. De ott volt velünk a tanítónéni is. Segítséget kérhettünk. Míg a bukott diák megszégyenült, arra kényszerült, hogy pótórákat vegyen, fizessen, ha lusta volt tanulni. A tanulás kényszerré vált, azután teher, végül üzlet. És ez volt benne a legszörnyűbb. Távolról sem az, aminek lennie kellene. Az órák utáni bűntetésfeladatok elvégzése után is megkönnyebbült voltam, sőt sikerélményem volt. És aztán ott az osztályozás is. Szerintünk mindig nagyobb jegyet érdemlünk, mint amilyet kapunk. Az osztálytársunk feleletét mi is osztályozzuk, nem csak a tanár, vagy tanítónéni és ez nem a mi feladatunk. Isten iskolájában senki nem akar megbuktatni. Mint a tanító néni, Isten veled együtt marad. A bűntetésben. A tanító néni is hazamehetne, esetleg van családja, vagy éppen a kedvenc sorozatát szeretné nézni a tévében. De nem. Ő azt akarja, hogy te megértsd a leckét, ne csak megtanuld és felmondd. Mert lehet úgy házit oldani, hogy a könyv végéről kikeresed a megoldást, beírod, vagy lemásolod szünetben valaki füzetéből. A házi megvan, csak a tudás nem. A cselekedet megvolt, csak a hit hiányzott. Na, Kitti adjak egy darab szalonnát kend meg az iskola oldalát, hátha éjszaka elviszik a kutyák? Nem papbácsi. Egyik osztálytársam megpróbálta már. Beszalonnázta az iskola sarkát. És? A takarítónéni Böske néni úgy utána vágta a seprűt! Két napig sántított. Tudod Kitti, ebben a vicces kutyás históriában van valami igazság is, csak kicsit másképpen. A kutyák nem azok az ugató négylábú szalonnazabálók, hanem a rossz diákok, akik nem akarnak tanulni, akik kihasználják az iskoláztatási rendszer hiányosságait és nem becsületes módon érvényesülnek. Ők azok, akik belülről rágják meg az iskola intézményét. Akik szégyent hoznak az iskolára. Szombaton lesz hittan? Igen. Isten iskolájába is becsengetnek. Nevettünk.