Amikor
lezuhantam a repülőgépemmel a sivatagba, első gondolatom a
Kisherceg volt. Vártam rá, vagy inkább vágytam rá? Nem is tudom,
de mindenképpen szükségét éreztem annak, hogy valakivel szóba
álljak. Nagyon egyedül voltam és Kisherceg nem jött. A sivatagban
egyetlen száraz pont volt: a szívem. Küzdés az élet alapon,
Madáchot elküldtem a jó meleg anyjába, mert lusta voltam felkelni
a gép árnyékából, és semmi kedvem nem volt küzdeni. Nem
akartam semmit, vagy talán a semmit akartam volna? Hanyagul köptem
egyet északnyugat felé ebben a hatalmas homokórában, ahol soha
nem jár jár le az idő.
Valahogy úgy
éreztem magam, hogy időn kívül vagyok. Képzeld el, ott vagy
bezárva egy...szomnagy homokórában, ahol nem telik az idő.
Szuper! Mit tudok? Annyit már igen, hogy lezuhantam egy F16-os
géppel a Szaharába és ellustultan heverészek az árnyékban.
Valóban ez volt a helyzet akkor.
Elaludtam a
hőségben, és arra ébredtem, hogy a Kisherceg megszólít.
-Akarsz
velem játszani?
Álomtól
kábultan ültem fel és hátamat a futóműnek támasztva bámultam
rá. Az én Kishercegem szebb volt, mint Antoiné. Ennek is szőke
haja volt, kicsi bájos pofája sápadt, talán szomorú, de a szemei
megnyugtatóan meredtek rám, mint két kokszdarab. Kék kabát volt
rajta és ez azt a benyomást keltette, mintha Robespierre lenne
miniatűr formában. Megpróbáltam mosolyogni, aztán lehajoltam az
alig félméteres Kisherceghez.
-Rendben
van. Mit játszunk? Kérdeztem és már gondolatban elképzeltem,
ahogy vöröspecsenyét játszom vele. Válasza megdöbbentett és
zavarba hozott.
-Játszuk,
ami nincs, de lehetne.
Óriási,
gondoltam. Mi sem egyszerűbb ennél. Olyat játszani, ami nincs de
lehetne. Például oroszrulett, vetkőzőpóker stb.,de sem coltom,
sem kártyám nem volt. Semmi épkézláb ötletem nem volt, így hát
azt válaszoltam, hogy a Robespierre kinézetű Kishercegnek:
-Játszuk
azt, hogy én vagyok a mindenttudó bölcs és te kérdezel tőlem,
elvégre mindentudó bölcs nem létezik, de lehetne. Rendicsek?
A Kisherceg úgy
nézett rám, mint egy falat tejbe aprított kiflivég, majd halkan
megismételte szavaimat...” mindentudó bölcs nem létezik, de
lehetne.”
-Jó.
Játszuk azt.
-Kérdezz!-
biztattam, és valahogy úgy éreztem magam, mint Buddha a rezsón.
-Mit tennél,
ha mindent tehetnél?- kérdezte tanítványom, aki első látásra
sokkal bölcsebb volt, mint én, a mester. Komolyan vettem a kérdést
és válaszoltam rá.
-Semmit.
-Miért?
-Mert ez az
egyetlen helyes válasz erre a kérdésre. Ha mindent tehetnék,
akkor azt is megtehetném, hogy semmit sem teszek, amit ember nem
tehet. Biológiai lény nem teheti a semmit. Érteni?
-Azt hiszem
igen. De akkor Isten miért teremtett, hiszen Ő tökéletes,
mindent tehet? Ha ez az egyetlen helyes válasz a kérdésre, akkor
Ő miért nem választotta a helyes választ?
-Talán,
mert nem tehetett mindent, talán nem volt választási lehetősége.
Neki mindenképpen cselekednie kellett, nem választhatta a helyes
megoldást.
-Akkor a
tökéletes nem cselekedett tökéletesen?
-Ezek
szerint nem.
-Így
született a tökéletességből a tökéletlenség, a rossz?
-Lehet,
hagytam rá, de éreztem, hogy a téma nagyon fiatal és nyers volt.
Még tudtam
volna elmélkedni, de Robespierre úgy látszik, meg volt elégedve a
válasszal. Leült velem szemben a homokba és újabb kérdéseken
gondolkozott. Arca nem volt sápadt, szeméből meleg sugárzott,
meleg szeretet.
-Ha
teljesíteném egy kívánságod, mi lenne az?- Hangzott a kérdés.
Válaszom
aforisztikus volt, azt hiszem, nem vettem komolyan. Ha már a semmit
nem tehetem, akkor teljesítsd azt, hogy valamit tehessek az
emberekért.
-Rendben- ez
volt Robespierre kinézetű Kishercegem utolsó szava. Én egy
monológban adtam választ a világ titkára, Ő egy szóban. Mikor
hatezer láb magasan repültem, döbbentem rá a szó valódi
jelentésére. A világ alapja a rend. A Nagyfőnök megteremtette
a rendet és a rend nem szülhet rendetlent.
Gyakran
emlékszem vissza búcsúzásunkra. Megfordult, és kimérten
elindult a homokban. Talpa nyomát sokáig őrizte a homok, alakja
beleveszett a hatalmas homokárba. Amikor a levegőbe emelkedtem
gépemmel, láttam, hogy lábnyomai szabályos görbéket írnak le.
...Hatezer láb
mélységből az Isten tekintett fel énrám.
1994
július 21
